2020.02. 12.

Komolyabb előnyre tennének szert! Coppa Italia!

Komolyabb előnyre tennének szert! Coppa Italia!

Az olasz kupában már a döntőbe jutás a cél, kérdés hogy Conte csapatából mennyit vett ki a milánói derby.?

  • Parádés, és fordulatos mérkőzésen nyert az Inter hétvégén, ami után egy újabb kemény ütközet vár a kék-feketékre. Remek formában van Conte együttese, minden sorozatot figyelembe véve a decemberi BL vereség óta 10 mérkőzést vívtak meg veretlenül. A bajnokságban hazai pályán csak a Juventus bírt velük a bajnokságban, ahol egyébként a tabella tetején tanyáznak. A Milan ellen a második játékrészt brutálisan megtolták, már csak emiatt is előfordulhat hogy változtat egy kicsit a kezdőn, pl. a csereként beálló Eriksen kezdőként kaphat szerepet, mint ahogyan a nigériai Moses is. 
  • Nem várt hazai vereség érte Gattuso csapatát a hétvégén, a kiesés ellen menekülő lecce távozott 3 ponttal a San Paoloból. Jelenleg a bajnokságban csak a 11. helyen tanyáznak, bár a vendég mérlegük egyáltalán nem katasztrófális. Vasárnap már a koábban sérüléssel bajlódó Mertens csereként pályára lépett, ezúttal megvan rá az esély hogy kezdőként kapjon szerepet,mint ahogyan Meret is a kapuban. A bajnokságban január hatodikán találkoztak egymással, és akkor a déliek pályaválasztóként beleszaladtak egy "méretesebb" pofonba /1-3/, igaz akkor hiányzott a védelemből koulibaly. 
  • Ez az idei Napoli sokszor mutatta már meg mennyire kiismerhetetlen, de ami biztosan tapasztalható rajtuk, hogy messze vannak már az elmúlt évek formájától. 
tipp
Internazionale - Napoli
Ázsiai Hendikep -1 | Internazionale -1 | 2.70 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Internazionale - Napoli

2020. 02. 12. 20:45 | Olasz Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jolly83 2020-02-12 20:29:14
Köszike szépen az infót tibcsi86 :)

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.