2021.05. 19.

Sarokba szorítva! Atalanta-Juventus.

Sarokba szorítva! Atalanta-Juventus.

Trófea nélkül marad-e az Öreg hölgy? Ma este erre a kérdésre kapunk választ többek között.

Remek összecsapásra van kilátás, és ezt elsősorban az Atalanta szokta garantálni nekünk, azonban egy kupadöntő általában más kávéház, mint egy bajnoki. 

Egymás ellen a bajnokságban egy remi mellett egy bergamói siker született, gyakorlatilag ezzel a három egységgel gyűjtött többet Gasperini együttese eddig. Nagy inspiráció ez mindkét alakulatnak, az éhes "kis"csapat, és a sértett a bajnoki trónról letaszított torinóiaknak egyaránt. Mindenféleképpen egy éles összecsapásra van kilátás, gondoljunk bele hogy micsoda lehetőség ez a fekete-kékeknek 1963 után kupát nyerni, amit nem mellesleg akkor a Torino ellen hódított el. Már eleve egy izgalmas történet amit Gasperini megalkotott az elmúlt években, ez a jól működő rendszer sorozatban repítette ezt a klubot a nemzetközi szintér legmagasabb emeletére, olyan helyre amlyről korábban még álmodni sem mertek. 

Tehát úgy gondolom, hogy ez a döntő egy kifejezetten élvezhető, eseményekben, s nem utolsó sorban szögletekben gazdag találkozó lehet. Utoljára kupameccsen 2019 január 30.-án feszültek egymásnak, akkor 3-0-ás bergamói siker született. 

A várható kezdőcsapatok: Atalanta (3-4-2-1): Gollini; Toloi, Romero, Djimsiti; Hateboer, De Roon, Freuler, Gosens; Pessina, Malinovskyi; Zapata.
Juventus (4-4-2): Buffon; Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Danilo; McKennie, Rabiot, Bentancur, Chiesa; Dybala, Ronaldo

tipp
Atalanta - Juventus
Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 1.75 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Atalanta - Juventus

2021. 05. 19. 21:00 | Olasz Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szabi1985 2021-05-19 21:32:50
szögletet inkább angol focira kellett volna fogadni. ez az olasz kupa szánalmas
mmark44 2021-05-19 21:27:34
Nem tudom ez honnan jött, egyik csapat sem igazán lő sok szögletet. Egymás ellen sem igazán.
Szabi1985 2021-05-19 21:17:24
fosolaszkupa
szityubogar 2021-05-19 15:24:50
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.05.19. 21:00
Atalanta - Juventus
Kétesély
Atalanta vagy Döntetlen
1.43 1 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1430

további tippjeink a Foci világából

Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

A bajnoki címről gyakorlatilag lecsúszó AC Milan számára immár a második hely bebiztosítása a cél, így ma az érkező Torinót illene simán megverni!
A bajnoki címről gyakorlatilag lecsúszó AC Milan számára immár a második hely bebiztosítása a cél, így ma az érkező Torinót illene simán megverni!
A Napoli már aligha védheti meg címét, de a sorozatban aratott negyedik győzelem mindenképpen segítene a Bajnokok Ligája-részvétele bebiztosításában. A Serie A regnáló bajnoka péntek este, 18.30-kor ahhoz a Cagliarihoz látogat, amely közel két hónapja mélyponton van, az utolsó hat meccsén mindössze két pontot szerzett.