2025.05. 09.

A Nap Tippje: AC Milan – Bologna (Egy dupla menet, első felvonása!)

A Nap Tippje: AC Milan – Bologna (Egy dupla menet, első felvonása!)

Igazi rangadót rendeznek a San Siróban, a szezon hajrájában javuló formát mutató AC Milan a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Bolognát fogadja. A mérkőzés nem csupán a három pont miatt fontos, hanem a közelgő Olasz Kupa-döntő miatt is, ahol a felek jövő héten ismét találkoznak, csak akkor már egy trófea lesz a tét.

  • A milánóiak szezonja felemásan alakult, a Serie A-ban már csak a kilencedik helyen állnak, így a bajnokságon keresztüli európai kijutásra alig maradt esélyük. A szezon közben edzőt is váltottak, Paulo Fonsecát Sergio Conceicao váltotta. A váltás rögtön egy Szuperkupa-győzelmet hozott, amit később azonban gyenge bajnoki és európai szereplés követett. Most azonban úgy tűnik, újra erőre kaptak, legutóbb az Inter legyőzésével bejutottak a Coppa Italia döntőjébe, majd sorozatban kétszer is győztek idegenben, legutóbb Genoában fordítottak 2-1-re Rafael Leao góljával. A támadó most eltiltott, de Tammy Abraham felépült, így csatlakozhat Luka Jovichoz és Santiago Gimenezhez a támadósorban. A Milan új 3-4-2-1-es rendszere eddig eredményesnek tűnik, Leao kevesebb védekező feladatot kapott, és ez javított a támadójáték hatékonyságán. Bár a szezon egésze csalódást keltő volt, Conceicao csapata most úgy tűnik, új lendületet kapott, és három egymást követő bajnoki győzelemre készül, ami legutóbb szeptemberben sikerült.
  • A Bologna nagyon jó formában van az egész bajnokságban! Ha jól zárják a hátralévő három fordulót, akár meg is dönthetik klubrekordjukat (68 pont), és bejuthatnak a Bajnokok Ligájába. Jelenleg hetedikek, de csak egy pont választja el őket a negyedik helytől, így Vincenzo Italiano csapata számára minden pont létfontosságú. Az elmúlt fordulóban otthon ikszeltek a Juventusszal és noha februárban 2-1-re legyőzték a Milant, most idegenben nehezebb dolguk lesz. Ráadásul az utóbbi két idegenbeli meccsükön gólt sem tudtak szerezni – kikaptak az Atalantától, majd 0-0-ra végeztek az Udinesével. Sérültek nehezítik a vendégek dolgát, hiszen Ndoye és Holm sérültek, Sottil és Bondo szintén nem bevethetők, így a jobbhátvéd poszton valószínűleg a volt milanos Calabria kezd majd.
  • A Milan új taktikai rendszere és az edzőváltás okozta lendület alapján, hazai pályán valamivel esélyesebb. Bár Leao hiánya érzékeny veszteség, a támadósorban bő a választék, és Conceicao láthatóan jó útra terelte a csapatot. A Bologna viszont motiváltabb lehet a BL-helyek miatt, és februárban már egyszer legyőzte mostani ellenfelét. Ugyanakkor a rossz idegenbeli formájuk, a gólképtelenség és a sérülések miatt hátrányból indulnak. Várhatóan egy szoros, fordulatokkal teli mérkőzést láthatunk, ahol mindkét csapat képes lehet betalálni.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
AC Milan – Bologna
Mindkét csapat szerez gólt | 1.74 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-05-09 20:30:39
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.09. 20:45
Milan - Bologna
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.06 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2060
E.T 2025-05-09 20:05:51
Szamomra ez ma egyertelmuen a vendegek javara kellene doljon. De majd meglarjuk. Mindenesetre a Bolognanak drukkolok mert szamukra ennek a merkozesnek van tetje.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.09. 20:45
Milan - Bologna
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
6.25 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 625
eden12 2025-05-09 19:32:24
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.09. 20:45
Milan - Bologna
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
2.95 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2950
eden12 2025-05-09 19:31:42
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.09. 20:45
Milan - Bologna
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
4.80 0 - 0
Tét 600
Nyeremény 2880

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.