2026.04. 26.

A Nap Tippje: AC Milan - Juventus 

A Nap Tippje: AC Milan - Juventus 

A San Siróban két olasz gigász találkozik egy fontos rangadón, a Milan a BL-helyekért hajtó Juventust fogadja, miközben a hazaiaknak egy esetleges Inter-győzelem után kötelező lenne nyerniük, hogy késleltessék riválisuk bajnoki ünneplését.

  • A Milan 12 pontos hátrányban van az éllovassal szemben, és az utóbbi hónapok megingása után egyre inkább úgy tűnik, üres kézzel zárhatja az idényt. Az elmúlt hét meccséből négyet elveszített, legutóbb pedig egy nehézkes, 1–0-s győzelmet aratott a Verona ellen, ahol a támadójáték is akadozott. Az utóbbi tíz fordulóban mindössze meccsenként egy gólt átlagol, ráadásul Rafael Leao és Christian Pulisic formája is visszaesett, utóbbi december vége óta 15 bajnokin gólképtelen. Ugyanakkor Massimiliano Allegri visszatérése mégis hozott előrelépést, hiszen a csapat 15 ponttal áll jobban, mint egy évvel korábban, és öt fordulóval a vége előtt nyolcpontos előnnyel őrzi BL-helyét, a reális cél ennek a pozíciónak a megőrzése!
  • A Juventus jó formába került Luciano Spalletti irányítása alatt, kihasználta riválisai botlásait, megszerezte a negyedik helyet, majd öt ponttal meg is erősítette azt. Az új edzővel közel két pontot átlagol meccsenként, és ebben az időszakban csak az Inter gyűjtött több pontot! A torinóiak az utóbbi hat bajnokijukból ötöt megnyertek, mindössze egy gólt kaptak, és nyolc meccs óta veretlenek minden sorozatot figyelembe véve. A Milan ellen ráadásul erősek, az utóbbi öt élvonalbeli találkozón gólt sem kaptak, ami klubrekord, és az őszi 0–0 után ismét szoros csata várható. A keretek mindkét oldalon szinte teljesek, a Milan támadósorában több opció is adott, míg a Juventusnál a kulcsemberek többsége hadra fogható, köztük a 16 gólhoz hozzájáruló Kenan Yildiz is.
  • A Juventus formája meggyőzőbb, de a Milan a rangadókon képes stabilan teljesíteni, és hazai pályán kiélezett küzdelemre kényszerítheti ellenfelét. Egy taktikus, kiegyenlített meccs várható, ahol nem fognak egymásnak esni a felek. Kevés gól és döntetlenkörüli eredmény várható.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
AC Milan - Juventus 
Kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen | 1.84 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kétkedő50 2026-04-26 23:24:07
Kimegy a mérkőzésre 75000 ember/szurkoló, ez a két szamár meg játszik egy 0-0 döntetlent. Undorító meccs volt.
aniduula 2026-04-26 17:36:05
nyissz
aniduula 2026-04-26 17:35:46
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.26. 20:45
Milan - Juventus
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.69 0 - 0
2026.04.26. 20:00
Qinwen Zheng - E. Rybakina
A mérkőzés győztese
E. Rybakina
1.21 1 - 2
2026.04.26. 19:00
V. Kopriva - A. Rinderknech
A mérkőzés győztese
A. Rinderknech
1.63
2026.04.26. 18:30
C. Norrie - T.A. Tirante
T.A. Tirante nyer legalább egy játszmát
Igen
1.41 2 - 0
Eredő odds 4.70
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4700

további tippjeink a Foci világából

Az AC Milan számára továbbra is kérdés, hogy indulhat-e a Bajnokok Ligájában a következő szezonban. Márpedig nagyon „ráfizethet” a csapat, ha ez nem jön össze… A Cagliari eközben különösebb nyomás nélkül léphet pályára vasárnap este, 20.45-kor a San Siróban, a Serie A utolsó fordulójában. A szardíniaiak ugyanis már biztosították bennmaradásukat az élvonalban.
Az AC Milan számára továbbra is kérdés, hogy indulhat-e a Bajnokok Ligájában a következő szezonban. Márpedig nagyon „ráfizethet” a csapat, ha ez nem jön össze… A Cagliari eközben különösebb nyomás nélkül léphet pályára vasárnap este, 20.45-kor a San Siróban, a Serie A utolsó fordulójában. A szardíniaiak ugyanis már biztosították bennmaradásukat az élvonalban.
A bajnok ma tesz egy kellemes túrát Bolognába: tét nincs, felszabadult játékot várunk az alakulatoktól.
A bajnok ma tesz egy kellemes túrát Bolognába: tét nincs, felszabadult játékot várunk az alakulatoktól.
A zárófordulóban a bergamóiak Firenzébe látogatnak. 2.14-ért hoztunk egy kombit a mérkőzésre.
A zárófordulóban a bergamóiak Firenzébe látogatnak. 2.14-ért hoztunk egy kombit a mérkőzésre.