A Bajnokok Ligája-indulás szalmaszálába kapaszkodó Roma hazai pályán próbálja megállítani a lejtmenetet, amikor a sereghajtó Pisa érkezik az Olimpiai Stadionba. A három pont megszerzése hazai oldalon gyakorlatilag kötelező.
- A Róma március eleje óta mindössze négy pontot gyűjtött öt bajnokin, miközben a Como és a Juventus ellépett a BL-helyekért zajló versenyben. A csapat szokatlanul meggyengült, öt mérkőzés alatt 12 gólt kapott, ugyanannyit, mint november és február között összesen, legutóbb pedig az Inter öt góllal mosta le őket Milánóban. A hatodik helyen álló együttes négy pontra van a negyedik Comótól, közéjük ékelődve a Juventus, miközben az Atalanta egy pontra lohol mögöttük, így minden újabb botlás súlyos következményekkel járhat. Hazai pályán viszont stabilabb képet mutatnak, a 15 bajnokiból tízet megnyertek, és legutóbb decemberben kaptak ki az Olimpiai Stadionban. A keretet ugyanakkor sérülések tizedelik, Gianluca Mancini mellett Paulo Dybala, Artem Dovbyk és Evan Ferguson sem bevethető, miközben Manu Kone és Wesley visszatérése közelít. Lorenzo Pellegrini egy gólra van az 50-es Serie A-mérföldkőtől, ráadásul a 300. élvonalbeli fellépésén érheti ezt el, míg Donyell Malen januári érkezése óta hét góllal a liga legeredményesebbje ebben az időszakban.
- A Pisa mély válságban van! A gárda legutóbb a Torino ellen 1–0-ra kapott ki, és 18 ponttal az utolsó helyen áll, kilenc pontra a bennmaradástól. A csapat mindössze két győzelmet aratott az idényben, és az edzőváltás sem hozott fordulatot, Oscar Hiljemark irányításával nyolc meccsen egy siker született. A toszkánok támadásban is akadoznak, az utóbbi hét mérkőzésből ötön gólképtelenek maradtak, idegenben pedig Hiljemark kinevezése óta egyetlen gólt sem szereztek. Idegenbeli nyeretlenségi sorozatuk már 15 meccses. A legeredményesebb játékos Stefano Moreo hat góllal, míg Matteo Tramoni az utóbbi négy idegenbeli fellépésén három találatban vállalt szerepet. A keretből Daniel Denoon, Marius Marin és Isak Vural hiányzik sérülés miatt, ugyanakkor Juan Cuadrado már visszatért a kispadra, Rafiu Durosinmi pedig eltiltása után újra bevethető.
- A forma, a minőségi különbség és a hazai pálya egyértelműen a Roma mellett szól, még úgy is, hogy az utóbbi időben megbomlott a védekezése. A Pisa támadójátéka tompa, idegenben gólképtelen, így meglepetésük szinte elképzelhetetlen. A mérkőzés kimenetele egyértelműnek tűnik, a Roma három ponttal és minimum két góllal tarthatja életben halvány top négyes reményeit.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!