A Serie A hétfő esti zárómeccsén a Stadio Sinigaglia ad otthont a Como és a Genoa összecsapásának. Mindkét csapat vereséggel ment a válogatott szünetre, így most egyértelmű céljuk a javítás.
- A Como legutóbb Bolognában 1-0-s vereséget szenvedett. Előtte azonban magabiztosan búcsúztatta a Südtirolt a Coppa Italiában, majd hazai pályán 2-0-ra verte a Laziót, ahol Nico Paz gólpasszt adott és látványos szabadrúgásgólt is szerzett. A Cesc Fabregas vezette csapat magas letámadásra épít, sok labdavesztést kényszerít ki az ellenfelekből, látványos támadófocit játszanak Fabrega s kreatív támadójátékot várja el legényeitől. A gárda célja, kijutni az európai kupasorozatok valamelyikébe. Hazai pályán különösen erősek, az előző szezon óta hatból öt meccsüket megnyerték a csodálatos környezetben fekvő stadionjukban, ahol a Genoa története során még soha nem tudott nyerni. A keret erősítése is sikerült, hiszen a védelembe érkezett Diego Carlos, támadásban pedig továbbra is Paz köré épül a játék, aki az utóbbi öt bajnokin négy gólban játszott szerepet. Diao, Dossena és Van Der Brempt nem elérhető.
- A Genoa gyengén kezdte a bajnokságot, hiszen első két meccsén nem tudott gólt szerezni, és összesen csak egy pontot gyűjtött. A csapat ugyan a Coppa Italiában magabiztosan, 3-0-ra verte a Vicenzát, ám a Serie A-ban előbb 0-0-t játszott a Lecce ellen, majd 1-0-ra kikapott hazai pályán a Juventustól. Patrick Vieira együttese most először lép pályára idegenben a szezonban, ráadásul rossz előjelekkel, hiszen legutóbbi 11 bajnoki idegenbeli mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. A támadósorban kitartanak a még gól nélküli Lorenzo Colombo mellett, akit Gronbaek, az Inter-kölcsönjátékos Carboni és a román válogatott csapatkapitány, Stanciu támogat majd. A kerethez visszatért Maxwel Cornet is, míg a sérülteket tekintve csak Otoa játéka kérdéses.
- Fabregas csapata kifejezetten erős a Sinigagliában, ráadásul a Genoa idegenben gyengén szerepel, és továbbra is gólképtelen a bajnokságban. A hazaiak szervezett játéka, támadósoruk kreativitása és Paz formája egyértelmű előnyt jelent. A Genoa védelme nem rossz, a támadási hatékonysággal vannak gondok. A Como várhatóan otthon tartja a három pontot, de nem lesz négy gólnál több a mérkőzésen.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Como - Genoa
Nem
tippszelvény
Como - Genoa
Több, mint 1,5
tippszelvény
Como - Genoa
Több, mint 7,5