2025.05. 10.

A Nap Tippje: Lazio - Juventus (A Bajnokok Ligájáért megy a csata!)

A Nap Tippje: Lazio - Juventus (A Bajnokok Ligájáért megy a csata!)

Óriási téttel bíró rangadóra kerül sor szombaton a Stadio Olimpicóban, ahol a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Lazio és Juventus csap össze – a két patinás klub pontazonossággal áll a Serie A negyedik helyéért folytatott kiélezett harcban, így egy vereség akár végzetes is lehet.

  • A Lazio az utóbbi hetekben jó formát mutatott, öt bajnokiján tizenegy pontot szerzett, így továbbra is versenyben van a Bajnokok Ligája-indulásért. A legutóbb az Empoli ellen elért 1–0-s győzelemnél Boulaye Dia már az első percben betalált, és ezzel kilenc gólnál jár a szezonban, és ezek összesen 11 pontot értek csapatának. Marco Baroni együttese idegenben sokkal meggyőzőbb, hiszen három egymást követő idegenbeli győzelemnél tartanak, viszont hazai pályán már öt döntetlent játszott zsinórban. Ugyanakkor motiváló lehet számukra, hogy az elmúlt két szezonban három hazai meccsen is legyőzték a Juventust, és most a negyedik győzelemre hajtanak. A keret állapota javult, Lazzari és Tavares visszetértek sérülésükből, Marusic kisebb sérülése ellenére bevethető, így a védelem nagy része rendben van, csupán Patric és Hysaj hiányzik.
  • A torinói csapat is 63 pontos, és szintén éles küzdelmet vív a BL-indulásért, ám a szezonjuk eddig nem méltó hozzájuk! Az átigazolások nem sikerültek jól, ebben kivételt jelent Khephren Thuram, aki a múlt heti Bologna elleni döntetlennél is gólt szerzett, és eddig négy találatnál és öt gólpassznál jár. Az új edző, Igor Tudor stabilizálta a csapatot! Három győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlege, de idegenben eddig csak két pontot szerzett három meccsen. A Juventus számára nemcsak presztízskérdés a BL, hanem pénzügyi túlélés is, így óriási a nyomás! A keret azonban nincs jó állapotban, a védelemből Kelly, Gatti, Bremer és Cabal sérült, Cambiaso is kiesett, míg Kenan Yildiz eltiltott. A támadósorban Vlahovic ugyan felépült, de várhatóan csak a padon kezd, Kolo Muani lehet a kezdőcsatár.
  • Két hasonló erősségű, azonos pontszámmal álló csapat feszül egymásnak, de míg a Lazio hazai pályán szenved, addig a Juventus idegenben nem meggyőző. A vendégek jelenlegi edzőváltás utáni formája, valamint a tét nagysága miatt koncentráltabb teljesítmény várható tőlük. Egyetlen villanás is dönthet, és bár szoros meccsre van kilátás. A rutinosabb keret és a nagyobb nyomásból fakadó motiváció miatt talán a Juventus esélyesebb, de itt nem a kimenetelre kell ma fogadni! Nem lesz sok gól, három alatt maradunk, valamint a tét nagysága miatt legalább három büntetőlap várható!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Lazio - Juventus
Kevesebb, mint 2,5 gól a mérkőzésen + több, mint 2,5 büntetőlap a mérkőzésen | 1.88 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2025-05-10 12:09:01
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.10. 18:00
Lazio - Juventus
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Döntetlen és igen
4.45 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 4450

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.

Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com