2025.12. 27.

A Nap Tippje: Parma - Fiorentina

A Nap Tippje: Parma - Fiorentina

Kiesési rangadót rendeznek a sonka és a kolostor városában, ahol a Fiorentina első idegenbeli győzelmét szerezné meg, egy számára különösen nehéz Serie A-idényben.

  • Átszakadt a lila gát! A Fiorentina végre megtörte hosszú nyeretlenségi sorozatát, amikor a múlt hétvégén öt gólt szerzett az Udinese ellen, egy korai kiállítás után emberelőnyben játszva, háromszor már az első félidőben betalálva, majd Moise Kean két góljával tovább növelve a különbséget és kiütötte az Udinesét. A siker egy 15 mérkőzéses bajnoki győzelem nélküli szériát zárt le, a szurkolók pedig abban bíznak, hogy kedvenceik ma tovább tudják szaporítani a pontok számát. A klub körüli feszültség még nem szűnt meg, rövid időn belül két edzőt és egy sportigazgatót is elveszítettek, Paolo Vanoli pedig már a harmadik vezetőedző a szezon vége óta! A Lilák a 20. helyen állnsk kilenc ponttal, öt pontra a bennmaradást jelentő pozícióktól és idén a bent maradás a kitűzött cél a konferencia ligás-sikerek mellett. Egy mai győzelem Parmában kétpontos hátrányra csökkentené a különbséget a riválissal szemben. A gárda kerete erős, messze jobb annál, minthogy kiessenek az olasz élvonalból! Sok a sérült, Robin Gosens, Pablo Marí és Jacopo Fazzini kihagyja a mérkőzést, Tariq Lamptey régóta sérült, Luca Ranieri eltiltott, így Vanoli mester mozgástere különösen a védelemben szűkös. Moise Keen és Rolando Mandragora a gárda legjobb támadói.
  • A Parma éppen csak a vörös vonal felett helyezkedik el, de nem adja fel a küzdelmet! Az elmúlt négy bajnokijából kettőt megnyert, ugyanannyit, mint az azt megelőző 16 fordulóban összesen! A legutóbbi fordulóban komoly lehetőséget szalasztott el a csapat, amikor hazai pályán 1–0-ra kikapott a kilenc emberrel játszó Laziótól. Carlos Cuesta csapata két hét szünet után játszik otthon, miután az elmaradt az előző meccse, így volt idő a felkészülésre. A keretbe visszatért Alessandro Circati, ami jó hír, de még így is sok a sérült. Abdoulaye Ndiaye, Matija Frigan és Zion Suzuki kimaradnak. A csapat legeredményesebb játékosa Mateo Pellegrino négy góllal.
  • A Parma hazai pályán gyenge, kerete messze nem olyan minőséget képvisel, mint a Fiorentináé. A vendégek legutóbb egy kiütéses győzelemmel végre áttörték a gátat, így ma minden esélyük megvan az első idegenbeli győzelemre!

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
Parma - Fiorentina
Fiorentina nyer | 2.29 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Interfan 2025-12-27 14:18:44
Mekkora csöves bánat csapat ez a Fiorentina.

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.