Hétközi fordulót rendeznek a Serie A-ban, ahol a Serie A egyik alsóházi együttese, a Pisa fogadja a középmezőnyben helyezkedő Laziót. Alberto Gilardino együttese a szezon első győzelméért lép pályára hazai közönség előtt.
- A két csapatot hét pont választja el egymástól, de a Pisa bizakodhat abban, hogy otthonában egyre nehezebb legyőzni őket, hiszen legutóbbi két hazai mérkőzésükön nem kaptak gólt. Bár az esélyek a vendégek mellett szólnak, a toszkán együttes az AC Milan elleni 2–2-es döntetlennel bizonyította, hogy képes meglepetést okozni, különösen akkor, ha szervezett védekezését sikerül gólokkal is megtámogatni. A hazaiak helyzete azonban továbbra is nehéz, hiszen nyolc forduló alatt még nem tudtak győzelmet aratni, négy döntetlen és négy vereség mellett mindössze egy pontra vannak a sereghajtó helytől. Bár védekezésük az utóbbi hetekben stabilizálódott, három mérkőzésükből kettőt kapott gól nélkül hoztak le, a támadójátékuk továbbra is komoly gondot jelent, mivel az elmúlt hét találkozójukból ötön nem találtak be.
- A Lazio ezzel szemben fokozatosan kezd formába lendülni! Marco Baroni csapata négymeccses veretlenségi sorozatot épített, amelyben szerepel egy magabiztos 3–0-s győzelem a Genoa ellen és egy rangadón aratott 1–0-s siker a Juventus otthonában. Ugyanakkor a rómaiak sem remekelnek a támadóharmadban, hiszen hat legutóbbi meccsükből négyen nem tudtak betalálni, ami szintén egy szoros, kevés gólt hozó összecsapás felé mutat.
- A statisztikák alapján várhatóan defenzív, taktikus mérkőzés alakul majd ki, ahol a Lazio minimális különbséggel, talán egyetlen góllal szerezheti meg a győzelmet és a döntetlen is benne lehet a meccsben!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!