Nem csak a dobogós pozíciókban lehet nagy derbit vívni, lehet a középmezőnyben is! Két hosszú ideje veretlen, jó formában lévő gárda találkozik Torinóban.
- A Torino számára a Juventus elleni döntetlen újabb feszült és keményen kivédekezett rangadót jelentett, amely már sorozatban a harmadik 0–0-s eredmény volt a Bologna és a Pisa elleni találkozók után. Marco Baroni együttese ezzel tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát, amely a Parma elleni szeptemberi vereség óta tart, miközben a csapat lassú szezonkezdet után 11 forduló alatt 14 pontig jutott, így már jóval közelebb áll a tabella első feléhez, mint a kiesőzónához. Ma pedig egy olyan rivális érkezik, amely már a nemzetközi kupás pozíciókat lesi fél szemmel! A találkozót sérülések is befolyásolják, a házigazdák nem számíthatnak négygólos házi gólkirályukra, Giovanni Simeonéra, aki combsérülés miatt nem bevethető. Helyén Duván Zapata kaphat szerepet, miközben Cristiano Biraghi játéka is kérdéses, Franco Israel visszatérhet a kapuba, Ivan Ilic pedig térdsérüléséből lábadozik.
- A Como eközben továbbra is megbízható formát mutat, hiszen a Cagliari elleni 0–0-val már 10 mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve. A hazai pályán erősebbek, a Stadio Sinigaliában eddig három győzelmet és három döntetlent értek el, miközben a kupában is három gólt szereztek két hazai fellépésen. Idegenben ugyan visszafogottabb a mérlegük, hiszen ebben a szezonban csupán egyetlen vendéggyőzelmet tudnak felmutatni, ám az utóbbi négy idegenbeli összecsapásból hármat döntetlenre mentettek, köztük egy biztató mérkőzést a címvédő Napoli ellen. A csapat 18 pontig jutott, ami jelentős előrelépésnek számít az élvonalba tavaly visszatért klub számára. Támadásban Nico Paz viszi a prímet négy bajnoki góllal, ő a támadósorban Moratát vagy Douvikast egészíti ki. Itt is vannak sérültek, Assane Diao, Sergi Roberto, Edoardo Goldaniga és Alberto Dossena is hiányzik.
- Egy szoros, maximum kétgólos mérkőzés ígérkezik, ahol a Torino támadójátékát érzékenyen érintheti Simeone hiánya, míg a Como stabilitása és hosszú veretlenségi sorozata döntetlent és akár vendégsikert is eredményezhet.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!