A Coppa Italia döntőjébe is bejutott vendégek a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért harcolnak, míg a középmezőnyben tanyázó Udinese számára már kevesebb a tét, ám hazai közönségük előtt szeretnék megszakítani rossz sorozatukat.
- A Bologna számára ez az idény igazi diadalmenet, hiszen nemcsak a Serie A első négy helyének egyikéért harcolnak, hanem a Coppa Italia döntőjébe is bejutottak, ahol az AC Milannal mérkőzhetnek meg. Vincenzo Italiano csapata különösen 2025-ben robbant nagyot: az idei naptári évben 32 pontot gyűjtöttek, amivel az Inter és a Napoli előtt állnak, ráadásul ebben az időszakban ők szerezték a legtöbb gólt (27) Olaszországban. Legutóbb a bajnokságban Riccardo Orsolini látványos ollózós góljával verték meg az Intert, amivel a szélső új egyéni rekordot állított fel, már 12 gólnál jár az idényben. Bár Udine városában az utóbbi nyolc fellépésükből csak egyet nyertek meg, most úgy érkeznek, hogy lendületük, formájuk és a motivációjuk is sokkal nagyobb. Ráadásul a kulcsemberek közül Lukasz Skorupski, Davide Calabria és Lewis Ferguson is visszatért a sérüléséből, így szinte teljes kerettel számolhatnak, csupán Emil Holm és Nicolo Casale hiányzik.
- Az Udinese ezzel szemben nagyon gyenge formában van. Kosta Runjaic együttese az utóbbi hat bajnokiján mindössze egyetlen pontot szerzett, ráadásul az utolsó két hazai mérkőzésükön gólt sem lőttek (0-1 a Verona és 0-4 a Milan ellen). Bár a csapat korábban jól szerepelt, öt egymást követő vereséggel lecsúsztak a középmezőny második felébe. A helyzetüket tovább nehezíti, hogy sérülés miatt nem számíthatnak legjobb támadóikra, Lorenzo Luccára és Florian Thauvinra, akik nélkül a győzelmi arányuk drámaian visszaesett. Továbbá a védelem oszlopa, Jaka Bijol is eltiltás miatt hiányzik, míg Jordan Zemura és Isaak Toure szintén sérültek. Így a támadósorban a sérülésekkel küszködő Keinan Davis és Alexis Sanchez kaphat szerepet, de egyértelmű, hogy a csapat jelenlegi formája és keretösszetétele komoly problémákat jelent számukra.
- A várakozások szerint a Bologna esélyese a találkozónak. A vendégek kiváló formában vannak, tele önbizalommal érkeznek, miközben az Udinese gyengélkedik, kulcsembereit nélkülözi, és a motivációjuk is jóval kisebb. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy szoros, kevés gólos meccsen a Bologna megszerzi mindhárom pontot.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!