2023.09. 17.

A Tipplap szelvénye – 2023.09.16 (Serie A kétesélyesek kétmeccsesben!)

A Tipplap szelvénye – 2023.09.16 (Serie A kétesélyesek kétmeccsesben!)

Az olvasók kedvenc rovatában 2,0 és 3,0 közötti szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,2 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Serie A-szelvény:

  • Cagliari – Udinese: Az Udinese hosszú utat tesz meg Északkelet-Olaszországból Szardíniára, hogy vasárnap a Cagliari ellen lépjen pályára a Serie A-ban. Mindkét csapat kiábrándítóan kezdte a bajnokságot és ha ez az eredményesség marad, akár ki is eshetnek majd. Változtatni kell! A Cagliari a Serie B-ből való feljutás után a tavalyi szezonban nem alkalmazkodott olyan jól, ahogyan azt szerette volna. A Szárdok két vereség után vannak, már most érezhető, hogy ők nem a tabella első felében fognak tanyázni, az Udinesében pedig van olyan minőség, hogy dacára a rossz kezdetnek ma tudnak majd javítani. Samardzic, Sandi Lovric és Florian Thauvin mind-mind olyan minőségű játékosok, amelyek nincsenek a Cagliariban! X2 a tipp.
  • Monza – Lecce: Az idén még veretlen Lecce a hétvégén északra, Monzába utazik, ahol ma délután folytatja a Serie A küzdelmeit. A nemzetközi szünetet követően a délolaszok célja, hogy az eddigi négy meccsből három győzelemre építsenek, és idegenben is ponttal, pontokkal távozzanak. A Monza eddig csak egyszer tudott nyerni pedig egyáltalán nem rossz csapat! Kerete erős, itt lenne az ideje kicsit magukra találni. A Lecce örülne egy X-nek is, de ebből az is lehet hogy hazai győzelem lesz. 1X a tipp.
tipp
Cagliari - Udinese Kétesély Döntetlen vagy Udinese 1.36
Monza - Lecce Kétesély Monza vagy Döntetlen 1.26

1.71 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Cagliari - Udinese

2023. 09. 17. 12:30 | Olasz A Tovább a meccshez

Monza - Lecce

2023. 09. 17. 15:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az olasz Serie A-ban három hete eldőlt a bajnok kérdése. Az Inter az új bajnok, és már csak az a kérdés, hogy a többi csapat közül melyik megy a Bajnokok Ligájába és a nemzetközi porond egyéb színtereire.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Fiorentina egyrészt el akarja érni a hetedik helyet, másrészt pedig a jövő heti EL-elődöntő visszavágójára készül. A Veronát a kiesés fenyegeti, nekik minden pontra szükség van, hogy mihamarabb megnyugodjanak a kedélyek és biztossá váljon a bent maradás.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!