2024.09. 20.

A Tipplap szelvénye – 2024.09.20 (Pénteki Serie A-szelvény!)

A Tipplap szelvénye – 2024.09.20 (Pénteki Serie A-szelvény!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Cagliari – Empoli: Nehezen rajtolt a szárd alakulat a bajnokságban idén. A legutóbbi két meccsét egyaránt elveszítette, és négy meccsen eddig mindössze egy gólt szerzett. A múlt héten a szardíniaiak hazai pályán 4-0-ra kikaptak a Napolitól tükörsimán, előtte pedig a Lecce is elverte őket. Ez a gyenge eredmény azt eredményezi, hogy jelenleg utolsó-előtti helyen állnak, csak a velencei gondolásokat előzik meg. Azonban a Cagliarira ez a nehéz kezdés általánosan jellemző! Az elmúlt két élvonalbeli bajnoki idényében mindkét alkalommal az első öt bajnoki mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. Davide Nicola vezetőedző most joggal várja már, hogy véget érjen a balszerencsés időszak és kijöjjön az a minőségi szint, ami bennük van. Erre ma kiváló lehetőség adódik, hiszen az Empoli az élvonal gyengébb csapatai közé tartozik. Már tavaly is majdnem kiestek. Viszont idén remekül kezdtek! Előbb továbbjutottak a kupában, majd az első négy bajnoki meccsen hármat sikerült X-re menteni. Tőlük ez sikernek számít. Mondjuk ebben benne volt a Juventus és a Bologna is, valamint megverték az AS Romát! Hát mi folyik itt Empoliban? Ma is betonos védekezés az Emplitól és a szenvedés a Cagliaritól. Nem várhatunk túl sok találatot! Kevesebb, mint 3,5 gól a tippem.
  • Verona – Torino: A Verona nem volt szerencsés a 2024/25-ös bajnoki szezon sorsolásakor. Az első négy mérkőzés ellenfelei között ott volt a Napoli, a Juventus és a Lazio is! Ennek ellenére négy meccs, hat pont és jó játék volt a mérleg a Veronától. Minden remény megvan arra, hogy a szurkolók sokszor örömmel mehessenek haza kedvenceik mérkőzéséről. Legutóbb a Stadio Olimpicóban szenvedtek vereséget a Laziótól. Casper Tengstedt még kiegyenlített, de Castellanos góljára már nem volt válasz és a Verona pont nélkül maradt. Amióta Paolo Zanetti átvette az irányítást, a Verona támadójátékának hatékonysága sokat javult, amihez hozzájárult a jó átigazolási politika, Tengstedt és Daniel Mosquera érkezése. Baj van ellenben a Torino támadási hatékonyságával! A gárda az elmúlt hat bajnoki találkozón mindössze kétszer találtak be a hálóba. Viszont a Torino eddig még veretlen, hiszen a Milan és a Lecce ellen döntetlent értek el, az Atalantát és a Veneziát pedig megverték! A torinóiak ebben az évszázadban csak egyszer kezdtek úgy egy élvonalbeli szezont, hogy öt meccset veretlenül játszottak, de ez lesz a minimális céljuk, amikor Paolo Vanoli csapata Veronába érkezik. Két jó formában lévő gárda találkozik ma és arra számítok, hogy kiegyenlítik egymást. A Verona próbál támadni majd, de nem jutnak túl a Torinó veretes védelmén. Kevésgólos döntetlen lesz, vagy egy gólocskával nyer a vendégalakulat. Viszont itt sem lesz 3,5 gólnál több!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Cagliari – Empoli & Verona – Torino
Mindkét meccsen kevesebb, mint 3,5 gól | 1.55 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispit 2024-09-20 02:36:33
,,,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.09.20. 20:30
Augsburg - Mainz
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
4.20 2 - 3
2024.09.20. 20:45
Hellas Verona - Torino
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
3.10 2 - 3
Eredő odds 13.02
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1302

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com