2021.10. 16.

Bátor csapat a San Siróban

Bátor csapat a San Siróban

A Rossoneri ma a Hellas Veronát látja vendégül. A szünet előtt mindkét gárda jó formát mutatott. Fotó: pixabay.com

Milan - Hellas Verona, 10.16., 20.45., Seria A.

  • Pioli mester együttese próbálja tartani a lépést a száguldó Napolival. A Rossoneri eddig 19 pontig jutott, hat siker mellett csak a Juvéval remizett. A BL-ben ugyan botlott az Atletico ellen, ám összességében jó passzban volt a válogatott szünet előtt a gárda. Utolsó bajnokiján Bergamóban győzött 3-2-re, de a meccs sokkal simább volt, mint amit a végeredmény sugall. Hazai pályán mindhárom csatáján diadalmaskodott, 8 találatára eggyel feleltek az ellenfelek.
  • A Hellas csúnyán beragadt a rajtnál, három vereséggel nyitott Tudor mester legénysége. Utána viszont összekapták magukat a veronaiak, és négy mérkőzésen 8 pontot kasszíroztak - így jelenleg a középmezőnyben állomásoznak. Két hete a Soezia érkezett hozzájuk, és a vége kiütés lett (4-0). Bátor focit adnak elő Kalinicék, akik idegenben 0-2-1-es statisztikát produkáltak - csak Bolognában nem találtak be. 
  • A Milan a meccs esélyese, de azért a Verona nem adja könnyen magát. A H mellé érdemes gólokat is párosítani!
tipp
Milan - Hellas Verona
1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 1.77 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Milan - Hellas Verona

2021. 10. 16. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com