2020.02. 02.

Borulhat a papírforma? Lazio-Spal.

Borulhat a papírforma? Lazio-Spal.

A derby után a remek formában lévő Lazio egy kötelező feladat előtt áll.

  • Lehet a földtől elrugaszkodott kijelentés ez: de a Lazio bajnokesélyes idén, s noha a keretük értéke bőven elmarad a Juventusétól, vagy az Interétől, a mutatott, olykor lehengerlő játékuk által sokra hivatottak. A Roma elleni összecsapásban szerintem az egy pontnál nem volt több a játékukban, ugyanakkor az erejüket jelzi az is, hogy így sem szenvedtek vereséget. Az utolsó 10 bajnokijukból 28 pontot szereztek 25 lőtt, és 9 kapott gól mellett, ha ma nyernek akkor beelőzik a milánói kék-feketéket, és 2 egységre megközelítik a Juventust a vesztett pontok alapján.
  • Leonardo Semplici csapata egyre nehezebb helyzetben van, ráadásul ma a sérültek mellett eltiltás miatt nem léphet pályára Valoti, valamint Petagna sem. Bravúrokra van szükségük, olyanokra mint amit Bergamóban, vagy Torinóban csináltak, de ott hátul tagjai annak a kvartettnek, akik közül hármat nem lehet megmenteni. A Brescia tegnap nem szerzett pontot, a Genoa vélhetően nem szerez hármat, a Lecce viszont lépéslőnybe kerülhet, hisz nem megoldhatatlan feladat előtt áll ma este. Vélhetően a kontrákra fognak berendezkedni, illetve egy betonbiztos védekezést raknak össze, hogy a nyomást a lehető legtovább húzzák.
  • Ezek a kötelező győzelmeka legnehezebbek, szokták mondani, nyilván erre a meccsre is igaz lesz ez, de a vendéglátók mezőnyfölényéből is kovácsolhatunk egy remek szorzót.
tipp
Lazio - SPAL Ferrara
Hazai csapat szögleteinek száma | 7+ | 1.70 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Lazio - SPAL Ferrara

2020. 02. 02. 15:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.