2019.12. 18.

Corini folytatja a sorozatát?

Corini folytatja a sorozatát?

Elmaradt mérkőzést pótolnak a Serie A-ban: a régi-új edzőjével egyre jobban szereplő oroszlánok ma a szeszélyes Sassuolót látják vendégül.

Labdarúgás, Olasz A, 2019.12.18. 20:45, Brescia - Sassuolo

  • Eugenio Corini visszatérésével egyre jobban néz ki az újonc, és ez immár pontokban is érzékelhető. A kék-fehérek megnyerték az utolsó két bajnokijukat, Ferrarában 1-0-ra, otthon a Lecce ellen pedig 3-0-ra diadalmaskodtak az oroszlánok. 13 egységgel még így is kieső helyen állnak Balotelliék, ám már kegkezdték a felzárkózást a középmezőny aljához. A 4-3-1-2-es felállás ült a déliek ellen, ezúttal Terragrossa volt Balotelli éktársa, Donnarumma csak padozott. Ndoi megsérült, így Joronen és Dessena mellett vele sem számolhat a tréner. Hazai mérlege is így pocsék Tonaliéknak, 1-1-5-ös sorukhoz 8-15.ös gólkülönbség társul.
  • A Sassuolo 16 egységnél jár, tehát abszolút nincsen biztonságban de Zerbi együttese, amely vasárnap pontot csent a Milantól a San Siróban. Érdekes meccset vívott a két alakulat, s noha 0-0 lett a végeredmény, mindkét gárda előtt sok-sok ziccer adódott. A zöld-feketék vendégként eddig 1-3-3-as statisztikát hoztak össze, de például a Juvét is megtréfálták a közelmúltban (2-2). Ma Defrel és Chiriches nem léphet pályára sérülés miatt.
  • Az elmúlt években, ha találkoztak a felek, rendre jött a gólváltás a mérkőzéseiken. Ma is ebben látunk leginkább értéket, így erre fogadunk!
tipp
Brescia - Sassuolo
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.50 | (5/10)

kapcsolódó meccs

Brescia - Sassuolo

2019. 12. 18. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
akibor000 2019-12-18 10:11:47
1-1 vagy 2-2

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com