2023.02. 26.

Edzőváltás után a Spezia

Edzőváltás után a Spezia

Semplici mester ül immár a kiesőzónába süllyedt Spezia kispadján Ma Udinében kellene javítaniuk a vendégeknek. Fotó: pixabay.com

Udinese - Spezia, 2023.02.26. 18:00, Labdarúgás, Olasz A

  • A friuliai alakulat nagyszerűen kezdte a szezont, ennek is köszönhető, hogy még mindig az előkelő 10. helyet foglalja el 30 egységgel. A visszaesés azonban szembetűnő: október eleje óta mindössze egyszer nyertek a zebrák! Hazai mérlegük 3-6-2, tehát sokat remiznek, legutóbb a San Siróban jártak, és noha kiegyenlítettek, végül kikaptak az Inter ellen (3-1).
  • A Spezia 19 ponttal a 17., a már kieső Hellastól csak két egység választja el a brigádot. A fekete-fehérek jól kezdték 2023-at, de az utolsó öt meccsükre lerobbantak: ebben a periódusban csak egyszer remiztek, négyszer szenvedtek vereséget. Jött is a héten az edzőváltás, a rutinos Semplici mester vette át a gárdát. Vannak sérültek a keretben, a kapuban ismét majd a 40 esztendős Marchetti áll majd, miután Dragowski megsérült. Idegenben is gyengén mentek a srácok, mutatójuk 2-1-8, amihez 6-20-as gólklönbség társult. 
  • Egy érdekes adat: a három legutóbbi udinei meccsüket egyaránt a Spezia nyerte meg... Az új edző lendületet adhat a vendégeknek, akik jók lehetnek egy ikszre vasárnap este!
tipp
Udinese - Spezia
Kétesély | Döntetlen vagy Spezia | 1.95 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Udinese - Spezia

2023. 02. 26. 18:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.