2020.12. 23.

Ellentétes előjelekkel

Ellentétes előjelekkel

A Samp nyerni tudott az utolsó két bajnokiján, a Sassuolo mintha megtorpant volna. Ma Genoában randevúznak a felek.

Sampdoria - Sassuolo, 2020.12.23. 20:45, Labdarúgás, Olasz A

  • Minden sorozat megszakad egyszer - erre is alapozzuk mai tippünket. A két legutóbbi Samp-Sassuolo összecsapás Genoában 0-0-ra végződött, ma szerintünk nem lesznek impotensek a felek.
  • Ranieri csapata kissé szeszélyesen tolja az idén, de mellette szóljon, hogy nincs a gárda a kiesőzónában, 17 pontjával a 10. helyet foglalja el. Otthoni mérlegén lenne mit javítani (2-1-3), viszont mindenképpen bíztató, hogy két sikerrel a háta mögött érkezik a találkozóra. A hétvégén a Crotonét verte, előtte Veronában tudott nyerni.
  • A zöld-feketék pazarul kezdték a szezont, november végéig a dbogón tanyáztak, őrizve veretlenségüket. Akkor jött az Inter elleni hazai pofon (0-3), azóta öt bajnokijukból csak egyet tudtak behúzni DeZerbi fiai. Vendégségben még nem találtak legyőzőre, 4-2-0-ás mutatójukhoz 13-5-ös gólkülönbség társul. Ugyancsak jó hír a drukkereknek, hogy sorra térnek vissza a sérültek, és Locatelli is letöltötte eltiltását.
  • A Samp jó passzban van, a Sassuolo pedig noha nincs kirobbanó formában, azért zömében erős ellenfelekkel találkozott az elmúlt hetekben. A gólokban bízunk, szerintünk mindkét háló megzörren majd!
tipp
Sampdoria - Sassuolo
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.52 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Sampdoria - Sassuolo

2020. 12. 23. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Kiesési rangadót rendeznek ma a szépséges Szardínia szigetén, ahol a Cagliari fogadja a ferde tornyáról híres Pisa csapatát. Mindét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így izgalmas mérkőzés várható!
Kiesési rangadót rendeznek ma a szépséges Szardínia szigetén, ahol a Cagliari fogadja a ferde tornyáról híres Pisa csapatát. Mindét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így izgalmas mérkőzés várható!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A 22 ponttal 8. helyen álló Lazio hazai pályán fogadja a 20 pontos és 11. helyezett Cremonesét. A vendégeknél ott van a veterán gólvadász Jamie Vardy, aki rövid asszimilálódás után már 4 góllal áll a csapat góllövőlistáján. Vajon betalál a rómaiaknak is?