2021.01. 22.

Feltámadnak a Bikák?

Feltámadnak a Bikák?

Immáron Davide Nicola irányítja a torinóiak szakmai munkáját. Ma a nagy vereségből érkező Benevento lesz a bordók ellenfele.

BENEVENTO - TORINO, 2021.01.22. 20:45, Labdarúgás, Olasz A

  • Két, súlyos vereséggel a háta mögött érkezik a mai összecsapásra a Benevento. Az Inzaghi legénység előbb az Atalantától kapott ki, majd az újonctársa, a Crotone is nagy verést mért rá - mindkét ütközet 4-1-gyel zárult. A piros-sárgák így is a 11. pozícióban tanyáznak, 21 egység áll a nevük mellett. Otthonukban 2-2-5-ös mérleget hoztak össze, de legutóbb december közepén nyertek, akkor a Genoát győzték le. Ma nem lesz teljes az alakulat: Volta, Letizia és Moncini sérüléssel bajlódik.
  • A Torino 18 ütközetben szerzett 13 pontjával kieső helyről várja a folytatást. Giampaoloval elégedetlenek voltak a klub elöljárói, így menesztették a trénert, helyére pedig Davide Nicolát nevezték ki - a fiata tréner korábban már oldott meg hasonló feladatot. A bordó-fehérek keretében több van, ám eddig valamiért nem működött a gépezet. A forma katazstrofális, november eleje óta csak egy mérkőzést nyertek meg Belottiék, a múlt héten a Spezia ellen szinte végig emberleőnyben focizott a társulat, de gólt nem sikerült elérnie (0-0). Vendégként 2-2-5-ös mérleget hoztak össze Izzoék. A keretben Vojvoda és Bonazzoli sérült.
  • A Benevento nincs jó passzban, ezt kihasználhatja az új edzővel érkező, motivált Torino. Azt gondoljuk, hogy a bordók elhozzák mindhárom egységet!
     
tipp
Benevento - Torino
1X2 | Torino | 2.61 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Benevento - Torino

2021. 01. 22. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
UltrasKispest 2021-01-22 11:37:12
Kiegészíteném annyival, h négy alap embere nem játszik a beneventonak : letizia kp, schiattarella a csk szintén kp, nagyon fontos labdaszerző szűrő, és akik a golokat lövik Sau és insigne. Sztem ez ennyiért simán vállalhato. Torino 3 meccse gólképtelen, abból volt egs ráadás 30 perc. Lőni tuti fognak.

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com