2020.12. 20.

Gyenge védelmek a pályán

Gyenge védelmek a pályán

A torinói és a bolognai hátsó alakzat sem éppen atombiztos. Ma Mihajlovics fiai a Bikákhoz látogatnak...

Torino - Bologna, 2020.12.20. 12:30, Labdarúgás, Olasz A

  • A Bikák az idényben borzalmasan gyengén szerepelnek, hat pontot sikerült összehozniuk 12 mérkőzésen, így semmi meglepő nincs abban, hogy kieső helyen tanyáznak. Egyetlen sikerüket november elején érték el, a legutóbbi három fellépésük egyaránt kudarccal zárult. Csütörtökön gyorsan emberhátrányba került a társulat Rómában, a végeredmény 3-1 lett a Farkasoknak. Hazai környezetben 0-2-4-es mérleget produkáltak. Már 30 góltkaptak, ezzel listavezetők a ligában. Ma Singo eltiltás, Ujkani, Verdi és Baselli slérülés miatt nem léphet pályára.
  • A Bologna 13 egységével a 13. volt a játéknap előtt. A társaság súlyos, 1-5-ös hazai vereség után utazott a Speziához, ahol sokáig olybá tűnt, hogy marad a mélyrepülés, de Barrowék jól hajráztak, és végül 2-2-re mentették a meccset. Vendégként így is meglehetősen sebezhető az alakulat (1-1-4). Összesslgében a piros-kékek védelme is meglehetősen szellős, a 24 kapott gól önmagáért beszél. Ma minden csapatrészben lesz hiányzó.
  • Az az érzésünk, hogy a védelmek nem állnak össze a mai ütközetre sem, így a gólváltás remek választás lehet!
tipp
Torino - Bologna
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.53 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Torino - Bologna

2020. 12. 20. 12:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com