2019.01. 19.

Inter-Sassuolo: Hogyan nyernek a hazaiak?

Inter-Sassuolo: Hogyan nyernek a hazaiak?

Az otthon magabiztos Inter a kisebb hullámvölgyben lévő Sassuolót látja vendégül. Mutatjuk, hogy mit várunk az összecsapástól!

Inter - Sassuolo
Tipp: 1-es és -4.5! (1.70)

  • Spalletti együttese a 3. helyről várja a folytatást a Serie A-ban. E pozíciót magabiztosan őrzik Icardiék, más kérdés, hogy az előttük álló Napolittól 5 egységre vannak lemaradva. A formájukban és a San Siróban nyújtott teljesítményükkel elégedettek lehetnek a milánóiak: 7-1-1-es mérlegükhöz 17-4-es gólkülönbség társul. A keret szinte teljes lesz, csak Keita Balde neve szerepel a sérültlistán.
  • A Sassuolo a középmezőnyben állomásozik, a remek rajt után némiképp visszaesett a brigád teljesítménye: december eleje óta csak egy bajnokit tudtak megnyerni a zöld-feketék, akik azért idegenben is veszélyesek tudnak lenni (3-2-4). A Serie A-ban a Romától és az Atalantától is simán kikaptak, a kupának pedig a múlt héten Nápolyban intettek búcsút. A védelemben lesznek hiányzók sérülés miatt.
  • Noha a Sassuolo az Inter mumusa, ma azt gondoljuk, megtörik az átok, és a kék-feketék ünnepelhetnek majd. Ugyanakkor nem várunk gólözönt, minden bizonnyal 5 találat alatt maradnak az alakulatok.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.

Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com