2021.02. 22.

Javítania kellene a bajnoknak

Javítania kellene a bajnoknak

Pirlo mester csapata két vereséggel a háta mögött fogadja a sereghajtót. Mikor, ha nem most kezdené meg a kilábalást a hullámvölgyből a bajnok?

Juventus - Crotone, 2021.02.22. 20:45, Labdarúgás, Olasz A

  • Immár három tétmérkőzés óta nyeretlen a Juventus. A kupában 0-0-ra végeztek az Interrel, korábbi sikerülnek köszönhetően így a zebrák jutottak a fináléba. A múlt hétvégén Nápolyban 1-0-r akikapott a társulat, majd a luzitán BL-túra is kudarccal zárult (Porto 2-1). A Serie A-ban csak az 5. helyen áll a brigád, 42 pontos, otthonában pedig 7-2-1-es mrleget hozott össze 20-8-as gülkülönbséggel. Ma lesznek hiányzói a torinóiaknak, Dybala, Chiellini, Bonucci, Arthur és Cuadrado egyaránt kimarad a keretből.
  • Stroppa mester együttese sem lehet büszke a formájára: január közepén legyőzték a Beneventót, azóta viszotn sorozatban négyszer kapott ki a piros-kék sereg. Jelenleg az utolsó a bajnokságban, mindössze 12 egységet zsebelt be az újonc. Az idegenbeli fellépései botrányosak, statisztikája 0-2-9, ehhez 9-30-as gólklönbség társul. Jó hír, hogy egyedül Benali marad ki sérülés miatt, a többiek bevetésre készen állnak.
  • A Juvénak nagyon kellene végre egy siker, ehhez pedig ma kellemes ellenfelet kap. Az az érzésünk, hogy a Juventus gólos mérkőzésen győzi le a sereghajtót!
tipp
Juventus - Crotone
1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1.56 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Juventus - Crotone

2021. 02. 22. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jegenyebela 2021-02-22 23:10:26
Szép volt gratulálok
jacksly 2021-02-22 20:40:41
Ha lesz 11-es, akkor azt CR7 fogja lőni

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.02.22. 20:45
Juventus - Crotone
C. Ronaldo szerez gólt?
Igen
1.40 3 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1400
Lalika 2021-02-22 21:41:53
ott van az csak nem 11-ből :)
zsoma88 2021-02-22 17:59:56
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.02.22. 20:45
Juventus - Crotone
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.37 3 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2370
jozsef.szegedi.52 2021-02-22 17:31:59
Ez így szebb odds,és simán benne van a mérkőzésben. Több biztos nem lesz.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.02.22. 20:45
Juventus - Crotone
Gólszám
2-3
2.29 3 - 0
Tét 500
Nyeremény 1145
ANONNIM694 2021-02-22 13:22:18
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.02.22. 17:30
Jokerit - Vityaz Podolszk
Gólszám 5,5
Több, mint 5,5
2.06 5 - 1
2021.02.22. 19:45
Zürich Lions - Ambri
Gólszám 5,5
Több, mint 5,5
2.20 2 - 3
Eredő odds 4.53
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4530
Pessotto 2021-02-22 08:27:01
Azt nem értem miért lenne 3 gól. A Juve 2 nél többet nem igen fog rúgni. Juves vagyok. Ha biztonságban lejátszák a meccset 2-0 al akkor úgy lesz
Maki767 2021-02-22 08:59:57
Crotone gól lesz a 3.!

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.