2020.01. 19.

Lendületben a hazaiak. AC Milan-Udinese.

Lendületben a hazaiak. AC Milan-Udinese.

Nagy kérdés, hogy a hétközi kupasiker mekkora lendületet adott Ibráéknak!?

  • A Cagliari elleni siker, illetve a kupatovábbjutás után azt gondolom kaphattak olyan lendületet a piros-feketék, ami esélyesnek emeli őket az Udinese ellen. A Spal elleni hétközi sikerhez képest annyi változás biztosan lesz, hogy a svéd óriás, vagy Leao biztosan nem marad játék nélkül, sőt akár kezdőként juthatnak szerephez. Sérülés miatt azonban még Biglia, Rodriguez, és Chalhanoglu azok névsorát alkotják, akikre nem számíthat a szakvezetés. Jelenleg a 6. Cagliaritól négy pontra állnak a tabella 10. helyén, tehát erre a 3 egységre is hatalmas szükségük van. 
  • Nagy verésbe szaladtak bele   Torinóban Gottiék, viszont a bajnokságban nem rossz formát mutatnak, az utolsó három ütközetüket megnyerték sorrendben a Cagliari, Lecce és a Sasol ellen. Egy ponttal gyűjtöttek csak kevesebbet mint a mai vendéglátójuk, sőt augusztusban fordított pályaválasztás mellett nyerni is tudtak. Samir kivételével szinte mindenki bevethető, a brazil védő sérüléssel bajlódik, viszont Okaka, De Paul, és Lasagna mind a kezdőben kapnak szerepet. 
  • Egyre jobb formába kerülnek a vendéglátók, amit ma ismét alátámaszthatnak egy győzelemmel. 
tipp
Milan - Udinese
1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 1.90 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Milan - Udinese

2020. 01. 19. 12:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com