2021.02. 20.

Lyukasak a védelmek

Lyukasak a védelmek

A Sassuolo és a Bologna hátsó alakzata is gyakorta hibázik. Ma a MAPEI-stadionban egymással találkozik a két alakulat.

Sassuolo - Bologna, 2021.02.20. 20:45, Labdarúgás, Olasz A

  • Egy ötmeccses bajnoki nyeretlen szériát zárt le a múlt hétvégén De Zerbi mester alakulata Crotonéban, ahol 2-1-re nyertek a zöld-feketék. A Sassuolo így most 34 pontjával a 8. helyen tanyázik. Otthonában nagyon átlagosan teljesítenek Caputoék, statisztikájuk 3-4-3 - legutóbb január 6-án tudtak nyerni a MAPEI-ben. A szezont parádésan kezdő együttesnek kissé kiismerhetővé vált a játéka, és a visszaesésben közrejátszott az is, hogy több alapember egyszerre dőlt ki. Ma Boga és Bourabia nem léphet pályára sérülés miatt.
  • Szinisa Mihajlovics alakulata a középmezőnyben foglal helyet 24 egységével. A piros-kékek jobbára hazai környezetben termelik a pontjaikat, vendégségben szerény, 2-3-6-os sort tudnak felmutatni. A társulat felettébb szeszélyesen szerepel az idei kiírásban: hazai vereség után simán nyert Parmában, majd viszont hiába a korai vezetés a Benevento ellen, a végén meg kellett elégedniük egy remivel (1-1). A szakmai stáb továbbra sem számíthat Medelre és Santanderre.
  • Az elmúlt években rendre sok találat született a két együttes összecsapásán: ősszel a vendégek nyertek 3-4-re. Ma is bízunk a gólokban, hármat összehoznak a felek! 
tipp
Sassuolo - Bologna
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.61 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Sassuolo - Bologna

2021. 02. 20. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.