2019.05. 25.

Miért ne fociznának egy jót?

Evergreen11
Miért ne fociznának egy jót?

Mindenfajta teher nélkül léphet pályára ma este a két alakulat. A házigazdát Mihajlovics megmentette a kieséstől, a vendégek letutizták hetekkel ezelőtt az ezüstérmet. Reméljük, hogy futballoznak egy jót a csapatok!

Labdarúgás, Olasz A, 2019.05.25. 20:30, Bologna - Napoli

  • Néhány hónapja még extra téttel bírt volna az összecsapás, mára viszont sok minden megváltozott. Az Inzaghit váltó Mihajlovics parádés finist hajtptt végre a piros-kékekkel, amelynek köszönhetően az utolsó forduló eredményétől függetlenül meghosszabbította élvonabeli tagságát a gárda. 41 egység áll Poliék neve mellett, akik remek formában várják az ütközetet. Március 10-e óta csak kétszer kaptak ki, legutóbb a Renato Dall'Arában a Parmát iskolázták le (4-1), majd ponttal tértek haza a Laziótól (3-3). Hazai pályán kifejezetten stabil lett a mérlegük Orsoliniéknek (8-4-6), akik sorozatban hat sikert könyvelhettek el saját közönségük előtt. Ma csak Mattiello nem lesz bevethető.
  • A déliek 79 egységgel bebiztosították már hetekkel ezelőtt a 2. helyüket, volt egy kisebb hullámvölgy a gárda teljesítményében, ám legutóbb az Inter ellen már a szebbik arcát mutatta a társulat (4-1). Ancelotti mester mára is motivált csapatot ígért, nagy kérdés, hogy Milikék rá tudnak-e hangolódni a teljesen tét nélküli ütközetre. Vendégként 11-3-4-es mérleget hoztak össze Ruizék, akik ma tartalékos összetételben lépnek pályára. Koulibaly és Allan eltiltását tölti, Chiriches és Ounes pedig sérült. Persze, azért így sem lesz rossz a nápolyi kezdő.
  • Azt gondoljuk, hogy mivel nincs tét, így fociznak egy jót a csapatok - ez pedig gólokkal jár. Mindkét háló megzörren, és jön még egy harmadik is!

Fogadóiroda ODDS
22bet.com  
bet365.com 1,72
Pinnacle  
Unibet  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szoki 2019-05-25 14:52:31
Szia Kapi!
Már megtettem a szzelóm, maradtam a két meccsnél. :)
Úgyhogy jöjjön! Hajrá!! :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.

Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com