2020.03. 08.

Milan-Genoa.

Milan-Genoa.

Nézők nélkül folytatódik a Serie-A sorozata, nagy kérdés melyik alakulatot zavarta meg jobban a szünet, hisz mindkét gárdának, igaz más-más célok elérése érdekében, de égető szüksége van a 3 pontra.

  • Az utolsó 5 bajnokijából csak egyet veszített el Pioli csapata, azt is a városi rivális ellen, ahol nyert állásból sikerült bukniuk. A kupában is versenyben vannak még, dehogy a visszavágóra mikor kerül sor a Juve ellen pontosan, még kérdőjeles. Hazai pályán nagyon összeszedettek, vagy inkább fogalmazzunk úgy hogy stabilak, hisz utoljára november harmadikán szenvedtek vereséget a San Siroban, ugyanakkor több meglepő iksz is becsúszott a mérlegbe, mint pl  a Hellas, vagy a Sassuolo elleni. 12 pont a lemaradásuk a legjobb négyhez képest, ami tetemesnek tűnik, pontosabban az is, de ha még léteznek merész piros-fekete álmok, akkor az ilyen hazai összecsapásokat be kell rántaniuk.
  • Nicola kinevezése remek ötlet volt a Genoa padjára, az egykori játékosuk nagyon együtt él a csapattal, valamint a szurkolókkal is egyaránt. Ez szinte alapelvárás is ebben a helyzetben, amikor is a Rossoblu a kiesés elől menekül, és nagyon nincs könnyű helyzetben, az sem kizárt hogy a hajrában lejátszandó Samp elleni városi derby fog dönteni a bennmaradásukról. A Lazio elleni hazai vereséget követően a szurkolók vastapssal köszönték meg a játékosoknak a hozzáálást, a küzdelmet, és sok újság meg is írta, hogy ha minden meccsen ekkora lesz az elszántság, akkor az a végén érhet bennmaradást. Lerager továbbra is sérült, de Chiglione, valamint Radovanovic is hasonló okok miatt kerülhet a lelátóra.
  • Taktikus összecsapásra van kilátás, ahol a vendégek akár még az egyik pontra is jóklehetnek.
tipp
Milan - Genoa
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a 2. félidőt | Nem | 2.20 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Milan - Genoa

2020. 03. 08. 15:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kirby 2020-03-09 07:47:45
ezt nem értem.. leírod h a vendég csapt jó lehet egy pontra, erre ezt a tippet írod.. persze utólag már nekem is könnyű okosnak lenni, elismerem.

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.