Az újonc Cremonese nagy meglepetésre az AC Milan otthonában aratott 2-1-es győzelemmel kezdte meg szereplését a Serie A 2025/26-os kiírásában. Azóta azonban sok víz lefolyt a Pó folyón…
A lombardiai kiscsapat tisztességes szezonkezdet után mostanra a kiesés szélére sodródott, tartományi riválisa, a milánói óriás pedig hosszú veretlenségi sorozattal válaszolt a kínos kudarcra. Ám ez a múlt hétvégén megszakadt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásból alighanem kiszálltak a piros-feketék. Több hiba azonban így sem fér bele a részükről, mert meg kell őrizni a Top 4-es helyezésüket, és azzal a Bajnokok Ligája-szereplés lehetőségét. Magabiztos vendégsikert várunk a 27. forduló ebédidőre – 12.30-ra – kiírt vasárnapi mérkőzésén.
Egymás ellen
- Meglepő módon az AC Milan az utolsó három találkozón képtelen volt legyőzni a Cremonesét. Sőt…
- A 2025/26-os bajnoki szezonnyitón, tavaly augusztus 26-án 2-1-es vendégsiker született a San Siróban. A nyomasztó hazai mezőnyfölény ellenére a 28. percben Federico Baschirotto révén az újonc szerzett vezetést, erre azonban még a szünet előtt megérkezett a válasz, Sztrahinja Pavlovics (45+1’) szintén fejjel egyenlített. A fordulást követően kis híján megismétlődött az első játékrész forgatókönyve: a Milan dominált, ám ezúttal már hiába... Federico Bonazzoli (61’) félollózva kapuba küldött, szépségdíjas találata mindent eldöntött.
- A cremonai gárda ellen a 2022/23-as szezonban sem jártak sikerrel a piros-feketék, akiknek idegenben 0-0-ra, otthon pedig 1-1-re futotta az erejükből.
- Az AC Milan az elmúlt három idegenbeli Serie A-mérkőzésén még csak be sem talált a Cremonese ellen. A 2022/23-as gól nélküli döntetlen előtt, 1996-ban ugyancsak 0-0-ra végzett, 1994-ben pedig 1-0-ra kikapott. Az utolsó Rossoneri-játékosok, akik beköszöntek a Stadio Giovanni Ziniben, Jean-Pierre Papin és Marco Simone voltak az 1993. szeptember 26-i 2-0-s győzelem során.
- Amennyiben a Cremonese szokásához híven most is nullán tartja a piros-feketéket, ő maga pedig betalál, a Grigiorossi az olasz élvonal történetének mindössze harmadik olyan újonca lehet, amely egy szezonon belül megnyeri mindkét bajnoki mérkőzését az AC Milan ellen, az 1986/87-es Ascoli és az 1940/41-es Atalanta után.
- A jelenlegi helyzet alapján azonban erre csekély az esély…
„Tigrisbukfencbe” torkollott a Cremonese tisztességes szezonkezdete

- A tisztességes szezonkezdet után gyászos hónapok következtek a Cremonese számára. A Grigiorossi történetének második legrosszabb sorozatát futja az élvonalban – 12 nyeretlen meccsből 10-ben még csak gólt sem szerzett –, és legutóbb decemberben kóstolhatott bele a siker ízébe. A cremonaiak az utolsó 5 bajnokin mindössze 1 döntetlent értek el 4 vereség mellett, így veszélyesen közel kerültek a kiesőzónához.
- Nem csoda, hogy a hírek szerint Davide Nicola vezetőedző alatt inog a kispad. Pedig az egyébként kiesőjelöltek megmentésére „szakosodott” tréner ilyetén tapasztalata akár értékesnek is bizonyulhatna a jelenlegi nehéz helyzetben, de vészesen fogy az idő, és egyelőre nem látni, hogy képes lenne megállítani a csapat zuhanórepülését, még mielőtt nem késő.
- Az újonc 26 mérkőzésből 6-ot nyert meg, 9 győzelem, 12 iksz és 21:36-os gólkülönbség mellett. A Cremonese még éppen a vörös vonal fölött, a 17. helyen áll a tabellán, de ugyanúgy 24 ponttal, mint a mögötte lévő Lecce, valamint az őt az előző fordulóban leköröző Fiorentina. „Papíron” nem lenne lehetetlen küldetés a bennmaradás a cremonai gárdának – a Torinónak és a Genoának csak 3-3, a Cagliarinak pedig 6 egység az előnye –, ám a Tigriseknek is becézett alakulat korántsem „harapós” mostanában.
- Legutóbbi fellépésük különösen kiábrándítónak bizonyult múlt vasárnap, amikor 3-0-s vereséget szenvedtek az AS Roma otthonában. Tény, hogy a Stadio Olympicóban ki lehet kapni, akár hárommal is, de… A Cremonese 2,01-es xG-re (várható gólszám) 0,06-ossal válaszolt, 9 szögletre 1-gyel, 23 lövésre 2-vel, és amíg a házigazdák ötször el is találták a „ketrec” felületét, addig a vendégek egyszer sem. Ez bizony osztálykülönbség volt!
- A bennmaradásért imádkozó cremonai szurkolók csapatuk hazai mérlegében is kevés vigaszra lelnek. A Tigrisek mindössze 2 győzelmet arattak a Giovanni Zini Stadionban, miközben 6 döntetlent játszottak és 4-szer kikaptak, 11:15-ös gólkülönbség mellett. Legutóbb, február közepén az ugyancsak kiesőjelölt Genoa (0-0) vitt el pontot innen, előtte az Inter (0-2), a Verona (0-0), a Cagliari (2-2) és a Napoli (0-2). A Grigiorossi utoljára december 7-én nyert hazai pályán – és úgy egyáltalán… –, a Lecce ellen 2-0-ra. Ennek köszönheti, hogy most nem ő van a kiesőzónában, hanem a vele azonos pontszámig jutott pugliai alakulat.
- A hazaiak mestere, Davide Nicola sérülés miatt jó ideje nélkülözni kényszerül a középpályás Michele Collocolo szolgálatait. A múlt hétvégi fővárosi bajnoki után azonban a középcsatár Faris Moumbagna és a hátsó szekció kulcsszereplője, a középhátvéd Federico Baschirotto is feliratkozott a maródiak listájára. A Milanból kölcsönvett középpályás, Warren Bondo ugyanakkor Rómában már leülhetett a kispadra, anyaklubja ellen pedig akár kezdő is lehet.
A Cremonese lehetséges kezdőcsapata: Audero – Terracciano, Folino, Luperto – Zerbin, Thorsby, Bondo, Maleh, Pezzella – Bonazzoli, Vardy.
Bele kell taposni a gázba a Milannak

- Miután a Cremonese elleni nyitómeccset követően 24 bajnokin veretlen maradt, a Milan múlt vasárnap végül megtorpant, amikor a Parma 1-0-ra legyőzte a San Siróban. A második helyezett Rossoneri ezzel 12 fordulóval a vége előtt 10 pontos hátrányba került az Interrel szemben, így a Scudetto-ról szőtt álmai szertefoszlani látszanak. Bár a piros-feketék egy hét múlva, a Derby Della Madonninán faraghatnak lemaradásukból, a városi rivális – amely a héten nagy bánatára a BL-terheléstől is „megszabadult” – innen már aligha engedi ki a kezéből a bajnoki címet.
- Bár matematikailag még befuthat az első helyre, Massimiliano Allegri legénységének egyelőre tanácsos inkább a „visszapillantóra” szegezni a tekintetét. A Napoli és a Roma 4-4, az ötödik Juventus 8, a hatodik Como pedig 9 ponttal gyűjtött kevesebbet nála.
- A Milan – riválisai többségével ellentétben – idén nem volt érdekelt a nemzetközi porondon, az Olasz Kupát pedig már decemberben „dobta”. Mindezek fényében az esetleges bajnoki ezüstérem sem csillog olyan szépen, az pedig egyenesen katasztrófa lenne, ha a csapat kiszorulna a Top 4-ből, és ezzel lemaradna a Bajnokok Ligája következő kiírásáról. A piros-feketék tehát nem vehetik le a lábukat a gázról – pontosabban: újra bele kell taposni...
- Mert már a Parma elleni vereség előtt is utaltak jelek arra, hogy a Milan „lassul”: 2 győzelemmel és 2 döntetlennel a hátuk mögött várták a Sonkásokat. Ám Pisában az utolsó pillanatban szerezték meg a győztes gólt (1-2), azután pedig a Como elleni hazain már az ikszért is „kapaszkodni” kellett (1-1).
- A Milan idei második vereségének körülményei máig vita tárgyát képezik. A meccs első érdemi momentuma egy fejsérülés volt, alig tíz perc elteltével a hazaiak középpályását, Ruben Loftus-Cheeket hordágyon vitték le pályáról, miután ütközött a Parma kapusával, Edoardo Corvival. Egyesek szerint a hálóőrnek kijárt volna a piros lap. Mariano Troilo később győztesnek bizonyult fejesgólját (80’) elsőre nem adta meg a játékvezető, majd a videózás után mégis szabályosnak találta; ezzel a döntéssel sem értett egyet mindenki.
- Mindenesetre a krónikákba az került be, hogy a Rossoneri rúgott gól nélkül kapott ki a középmezőnybeli riválistól, noha 67 százalékban birtokolta a labdát, 1,54-es xG-t dolgozott ki (míg az ellenfél 0,45-öst) és 25 lövést adott le (9), amiből 6 találta el a kaput (3).
- Az AC Milan tehát a második helyről várta a Serie A 27. fordulóját, 26 mérkőzésen gyűjtött 54 ponttal. 15 győzelem mellett 5 döntetlent és 2 vereséget könyvelt el, miközben 41 gólt rúgott és 20-at kapott.
- A piros-feketék idegenben veretlenek, 8 meccset megnyertek, 5-ször ikszeltek, 23:9-es gólkülönbség mellett. Pisa (1-2) előtt Bolognában (0-3) nyertek, az AS Roma (1-1) otthonából egy-, Comóból három pontot hoztak el (1-3), Firenzében pedig döntetlent játszottak (1-1).
- Miután múlt vasárnap súlyos arcsérülést szenvedett, Ruben Loftus-Cheek, a Milan középpályása hetekig nem játszhat, így csatlakozott a jó ideje csak az orvosi szobát látogató csatárhoz, Santiago Giménezhez. És a középhátvéd Matteo Gabbia sem épült fel időben a sérüléséből.
Az AC Milan lehetséges kezdőcsapata: Maignan – Tomori, De Winter, Pavlovic –Saelemaekers, Jashari, Modric, Rabiot, Bartesaghi – Pulisic, Leao.
Öt fő szempont
- Az újonc Cremonese jelenlegi, 12 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozata alatt 10 alkalommal nem szerzett gólt. A kiesőjelölt az elmúlt 5 hazai bajnokijából 4-ben nem talált be, és zsinórban 3 mérkőzés óta gólképtelen otthonában.
- Az idegenben veretlen AC Milan megszilárdítaná 2. helyét a jövő heti Inter elleni rangadó előtt. A piros-feketék az utóbbi 4 meccsből 3-at megnyertek otthonuktól távol, 2-t kétgólos különbséggel.
- A Top 4 tagjai rendre magabiztos különbségű győzelmet arattak Cremonában (Inter 0-2, Napoli 0-2, Roma 1-3).
- A Milan várhatóan reagál múlt hétvégi, szezonbeli második vereségére. Az első zakót – a Cremonese elleni 1-2-t a nyitófordulóban – 2-0-s győzelem követte Leccében.
- A Cremonese 0,67 szerzett és 1 kapott gólt átlagolt otthonában az utolsó hat meccsén. A Milan idegenben átlagosan 1,83-szor vette be ellenfelei kapuját, miközben 0,67-szer kapitulált.
Mire fogadjunk?
- Fogalmunk sincs, hogyan menekül meg a kieséstől a 12 meccs óta nyeretlen Cremonese, de aligha a vasárnapi meccsen kap „egérutat”. A Tigrisekhez hasonló bajban lévő gárdák utolsó mentsvára általában a hazai pálya, de náluk otthon sem jönnek a pontok. A velük nagyjából azonos kaliberű együttesekkel sem igazán képesek felvenni a versenyt, nemhogy topcsapatokkal. És erre most érkezik az idegenben veretlen Milan, ráadásul egy váratlan vereség után, amire rendszerint komoly teljesítménnyel reagálnak az ilyen elitalakulatok. A piros-feketék matematikailag még a bajnoki címet is elérhetik, de a 2. helyet mindenképp meg kell szilárdítani a jövő heti, „aranycsatának” is beillő városi derbi előtt, amire nem ártana önbizalmat gyűjteni. Mindehhez ideális alanynak tűnik a liga egyik leggyengébb csapata, amellyel elszámolnivaló is akad a nyitófordulóbeli zakó miatt. Úgy véljük, az egy héttel ezelőtti kudarc és körülményei miatt is „paprikás” Rossoneri taszít egyet a szakadék szélén tántorgó tartományi riválisán, és magabiztos, legalább kétgólos győzelmet arat.

További tipp:
- Christian Pulisic gólt szerez – 2,26: Az AC Milan jobbszélsőjét, Christian Pulisicet számos sérülés és egyéb egészségi probléma hátráltatta 2026-ban, így ebben az évben még nem zörgette meg a hálót. Ennek a rossz időszaknak azonban akár már Cremonában véget vethet a 82-szeres amerikai válogatott támadó – és nem csak mi véljük így, hanem az edzője is. „Pulisic közel van a nagyon jó szinthez. Fizikailag és mentálisan is sokat fejlődött, sokkal nyugodtabb és sokkal magabiztosabb. Újra gólokat fog szerezni” – nyilatkozta a vasárnapi meccset felvezető sajtótájékoztatón Massimiliano Allegri. Ez jó hír a Milannak, hiszen a 27 éves jenki a szezon első felében 8 találatot jegyzett, és ebből 6-ot a San Sirótól távol. Nála csak az Inter támadója, Lautaro Martínez köszönt be többször – 8-szor – idegenben a Serie A mostani kiírásában. A 2023 nyarán a Chelsea csapatától Milánóba igazolt Pulisic minden gondja-baja ellenére már mostanra elérte azt az idegenbeli gólszámot, amit az előző idény egészében jegyzett. Ettől többet – 7-et – csak a londoniak mezében szerzett, még a 2019/20-as szezonban.
👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz!
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!