Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.
Egymás ellen
- A két csapat összesen 175-ször találkozott a Serie A-ban, a Fiorentina 46 győzelmet aratott, 55-ször döntetlent játszottak, 74-szer pedig az Inter nyert. A gólkülönbség 223:274 a milánóiak javára.
- Firenzében 87 bajnokin futottak össze a felek, a hazaiak 30-szor szerezték meg a maximális pontszámot, 35-ször nem bírt egymással a két gárda, 22-szer pedig a kék-feketék diadalmaskodtak. A Fiorentina 132 gólt rúgott és 104-et kapott otthonában.
- Az Inter az elmúlt 17 élvonalbeli mérkőzéséből 15-ben veretlen maradt a Fiorentina ellen (10 győzelem, 5 döntetlen), a legutóbbi 5-ből 4-et megnyert. A milánói gárda ezeken a meccseken összesen 34-szer vette be a kaput, vagyis átlagosan pontosan 2 gólt szerzett.
- A felek szezonbeli első bajnokiján, október 29-én 3-0-ra nyert az Inter, Hakan Calhanoglu (66’, 88’, a második büntetőből) duplázott, de Petar Sucic (71’) is betalált.
- Milánóban a Serie A 2024/25-ös kiírásában is hazai győzelem született, akkor 2-1-re nyertek a kék-feketék.
- A Fiorentina azonban győzött az utolsó olyan Inter elleni bajnokin, amelyet a Stadio Franchiban rendeztek meg (2025. február 6-án 3-0-ra nyertek a Lilák). A Violák ezt megelőzően 7 hazai meccsen maradtak nyeretlenek a Nerazzuri ellen (3 döntetlen, 4 vereség).
- A firenzeiek 2014 októbere és 2017 áprilisa óta nem győzték le két egymást követő hazai bajnokin a milánóiakat (akkoriban sorozatban 3-szor nyertek ellenük).
- Az új, 2026-os naptári év Serie A-állását tekintve csak 6 csapat szerzett több pontot, mint a Fiorentina, amely 19-ig jutott 12 mérkőzésen, így holtversenyben áll a Genoával. Az Inter 13 meccsen 32 egységet gyűjtött, és ezt a tabellát is vezeti.
Európában menetelnek, Itáliában menekülnek

- A Fiorentina komoly sikerélménnyel a háta mögött érkezik erre a mérkőzésre, miután a hét közepén megnyerte 50. Konferencialiga-találkozóját – ezzel az olasz csapat büszkélkedhet a legtöbb győzelemmel a harmadik számú európai kupasorozat történetében –, így a kétszeres ezüstérmes bejutott az idei negyeddöntőbe.
- A – Stefano Pioli helyére – november elején kinevezett vezetőedző, Paolo Vanoli csapata a legjobb nyolc közé jutásért vívott párharc első mérkőzését 2-1-re nyerte meg hazai pályán. A Lilák csütörtök este idegenben is megismételték ezt az eredményt, amikor kiejtették a Rakow Czestochowát, így a következő körben a Crystal Palace vár rájuk.
- A lengyelek a második játékrész első percében vezetést szereztek, ám Roberto Piccoli (68’) a hajrában egyenlített. A Rakow megpróbálta kiharcolni a hosszabbítást, egy késői szögletre előrehozta a kapusát, a csereként beállt védő, Marin Pongracic (90+7) ezt kihasználva a saját térfeléről szerzett gólt, ezzel lezárva a Liliomok nagyszerű estéjét Lengyelországban.
- Miközben az európai színtéren jól szerepel, a Serie A 30. fordulóját mindössze a 16. helyről várta a Fiorentina. A kiesés elől menekülő firenzei gárda hétfőn kulcsfontosságú, 4-1-es győzelmet aratott a már bajban lévő, 18. Cremonese otthonában, így négy ponttal távolodott el riválisától és a veszélyzónától. A Lilák góljait Fabiano Parisi (25’), Roberto Piccoli (32’), Dodo (49’) és Albert Gudmundsson (70’) szerezték.
- A Fiorentina 29 meccsen 28 pontot gyűjtött az olasz élvonalban, 6 győzelemmel, 10 döntetlennel, 13 vereséggel és 34:43-as gólkülönbséggel. Az utolsó 5 meccsén azonban csak 1-szer kapott ki (a hónap elején az Udinese otthonában 3-0-ra), miközben 3-szor nyert (a Cremonese előtt a Pisát otthon 1-0-ra, a Comót idegenben 2-1-re verte) és egyszer ikszelt.
- A firenzei gárda a Stadio Franchiban legutóbb 0-0-t játszott a Parmával, így az utolsó 7 hazai meccsén mindössze 1 vereséget szenvedett. A Fiorentinát ez idő alatt utoljára, január végén a Cagliari (1-2) győzte le otthonában. A Sonkások előtt ez nem sikerült a Pisának (1-0), a Torinónak (2-2), az AC Milannak (1-1), a Cremonesének (1-0) és az Udinesének (5-1) sem.
- Az ezeket megelőző 7 hazai találkozón azonban 5 vereséget és 2 döntetlent jegyeztek a Lilák, akik így 14 meccsen mindössze 14 pontot gyűjtöttek otthonukban, ahol 18 gólt szereztek és 19-et kaptak.
- A kapus Luca Lezzerini – aki még nem védett a Serie A-ban –, a balhátvéd Niccolo Fortini (16/0/0) és jobbszélső Manor Solomon (9/2/0) továbbra is a házigazdák kezelőszobáját látogatja, a régóta sérült jobbhátvéd, Tariq Lamptey (2/0/0) társaságában. A középcsatár Moise Kean (24/8/1) ugyanakkor egy tartós sípcsontproblémát leküzdve a Rakow elleni csütörtöki mérkőzésen már kezdőként léphetett pályára, és várhatóan ma is az első perctől kezdve számol vele a Fiorentina.
A Fiorentina lehetséges kezdőcsapata: De Gea – Dodo, Pongracic, Ranieri, Gosens – Mandragora, Fagioli – Parisi, Brescianini, Gudmundsson – Kean.
Lendületét vesztette a listavezető

- A Serie A listavezetője, az Inter mindössze 1 pontot szerzett az elmúlt 2 bajnoki meccsén.
- A Nerazzurrival 2023 márciusa és áprilisa óta nem fordult elő, hogy 3 egymást követő meccsen nyeretlen maradt az olasz élvonalban. Akkoriban 5 találkozót ölelt fel a gyászos sorozat, beleértve egy Fiorentina elleni vereséget is.
- A Derby della Madonninán a pályaválasztó AC Milantól elszenvedett 1-0-es vereség után – amely egy 15 mérkőzéses veretlenségi szériának vetett véget –, a múlt hétvégén a kék-feketék otthonukban nem bírtak az Atalantával (1-1).
- A házigazdák Francesco Pio Esposito találatával már a 26. percben vezettek ugyan, de nem tudták növelni az előnyüket, és a hajrában egyenlített a lombardiai rivális. A videobíró-asszisztens (VAR) a hazai csapat nagy bánatára nem érvénytelenítette a gólt, az Inter vezetőedzője, Cristian Chivu pedig olyan hevesen reklamált emiatt, hogy egy percen belül két sárga lapot is kapott, így a kiállítás sorsára jutott. A milánóiakat nem sokkal később tovább dühítette, hogy a VAR nem ítélt meg egy szerintük egyértelmű büntetőt a Davide Frattesivel szemben elkövetett szabálytalanságért.
- Az Inter az első 29 mérkőzésén 68 pontot gyűjtött az olasz élvonalban, 22 győzelemmel, 2 döntetlennel, 5 vereséggel, 65 szerzett és 23 kapott góllal.
- A forduló előtt kényelmesnek nevezhető 8 egységnyi előnnyel vezetett a második helyezett ősi rivális, az AC Milan előtt. A piros-feketék azonban megnyerték szombati bajnokijukat, így már csak 5 pont a lemaradásuk, a harmadik Napolinak pedig 6.
- Ám a kék-feketékre várnak még nehéznek ígérkező bajnokik a hátralévő 9 körben. Például mindjárt a vasárnapi firenzei, majd rögtön utána a Roma elleni hazai. Ám a következő hetekben a Como, a Lazio és a Bologna otthonában is benne lehet a pontvesztés.
- Pláne, ha nem szerzi vissza a lendületét a milánói gárda…
- Amióta kettős vereséggel búcsúztak a norvég Bodö/Glimt ellen a Bajnokok Ligájától, a kék-feketék árnyékuk önmaguknak, mindössze a Genoa elleni hazai bajnokit tudták megnyerni (2-0). Igaz, az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, a Como elleni idegenbeli 0-0-val egy lépéssel közelebb kerültek a szezon végi duplázáshoz.
- Az Inter a Serie A legjobb idegenbeli csapata, 14 meccsen 11 győzelemmel és mindössze 3 vereséggel, 26:10-es gólkülönbség mellett. A Milan elleni fiaskó előtt zsinórban 9 bajnokit nyertek meg otthonuktól távol, az utolsó 5-ből 4-et legalább kétgólos különbséggel (Lecce 0-2, Sassuolo 0-5, Cremonese 0-2, Udinese 0-1, Parma 0-2).
- Az Inter utóbbi időben mutatott „vesszőfutása” többé-kevésbé egybeesik Lautaro Martínez (25/14/4) kidőlésével, aki nagyjából egy hónapja, a Bodö/Glimt műfüves pályáján szenvedett vádlisérülést. Rossz hír a kék-feketék szurkolóinak, hogy a Serie A góllövőlistáját 14 találattal vezető argentin támadó az óvatosság jegyében vasárnap sem lép pályára.
- Christian Chivu vezetőedző nem akar kockáztatni a 28 éves csatár szerepeltetésével, mondván, a válogatott szünet után, a Scudettóért indított utolsó rohamban lesz igazán nagy szükség a góljaira. A cél az, hogy a következő, húsvétvasárnapi AS Roma elleni rangadóra kerüljön csúcsformába a támadó, akit ezúttal Argentína szövetségi kapitánya sem hívott be.
- Lautaro Martínezzel a pályán idén az Inter a tétmérkőzéseinek 77 százalékát megnyerte (13-ból 10-et), átlagosan 2,4 gólt szerezve meccsenként. Az argentin nélkül azonban a Nerazzurri győzelmi aránya 33 százalékra csökkent (6-ból mindössze 2-szer győzött), s csupán 1 találatot átlagolt.
- A sérülésből lábadozó középpályás Henrih Mhitarján (22/2/2) visszatérését ugyancsak a válogatott szünet utánra halasztották a kék-feketék, és a védő Alessandro Bastoni (24/1/4) sem utazott el Toszkánába. A védekező középpályás Hakan Calhanoglu (18/8/2) szereplése is kérdéses.
- Az Inter edzője, Cristian Chivu az Atalanta elleni dühkitörése és kiállítása miatt kiszabott egymeccses eltiltását tölti le Firenzében.
Az Inter lehetséges kezdőcsapata: Sommer – Bisseck, Akanji, Augusto, Dumfries – Barella, Zielinski, Sucic, Dimarco – Thuram, Esposito.
Öt fő szempont
- A 16. helyezett Fiorentina 6 vereséget szenvedett 14 hazai meccsen a Serie A-ban. Igaz, 3 meccs óta veretlen otthonában a firenzei gárda (2 döntetlen, 1 győzelem).
- A listavezető Inter 14 idegenbeli bajnokiból 11-et megnyert, a legutóbbi 5-ből pedig 4-et.
- A Fiorentina 8 gólt szerzett az utolsó 3 tétmeccsén.
- Az Inter mind a 11 idegenbeli bajnokiját megnyerte a top 5-ön kívüli csapatok ellen, és 29 meccséből 24-ben szerzett gólt. Senki sem törte fel többször az ellenfél védelmét, mint a milánóiak.
- A Fiorentina csütörtökön még játszott és bejutott a Konferencialiga negyeddöntőjébe, az Inter eközben egy hetet pihent.
Mire fogadjunk?
- A Serie A-ban sokáig csak szenvedő és ezért most a kiesés elől menekülő Fiorentina jelenleg jobb formában van, mint a bajnokságot vezető Inter. Bár ez reményt adhat a házigazdának a győzelemre, a Nerazzurri egy teljes hetet pihenhetett erre a találkozóra, míg a Lilák csütörtökön még európai kupameccset vívtak. A két csapat fizikális állapota közötti különbséget fontosabb érvnek tartjuk ugyan, de attól még tény, hogy a kék-feketék egyik kedvenc ellenfele a firenzei gárda, amelyet rendszerint legyőznek. Ugyanakkor szoros küzdelemre számítunk a Stadio Artemio Franchiban, akár mindkét fél részéről gólokkal. Az Inter minősége azonban végül – még több kulcsjátékosa nélkül is – véget vethet a listavezető nyeretlenségi sorozatának. A milánóiak előnye a mostani kör előtt kényelmesnek tűnő, 8 pontos volt a városi riválissal szemben, ez mára 5-re csökkent – és a hátralévő fordulókban még 27 egységet gyűjthet valamennyi együttes… Úgy véljük, nem hibázik Cristian Chivu legénysége, amelyre a válogatott szünet után még jó néhány, a mainál is keményebbnek ígérkező meccs vár.

További tippek
Győz az Inter és több mint 2,5 gól – 2,50: A Fiorentina az elmúlt 3 tétmeccsén összesen 8 gólt szerzett és 3-at kapott, miközben valamennyi találkozón a pálya mindkét végén megzörrent a háló. Az Inter – 2 szerzett találat nélküli fellépés után – legutóbb, az Atalanta ellen már újra beköszönt. Egyébként 65 góllal a milánóiaké a liga legjobb támadósora, amely 29-ből 24 élvonalbeli találkozón feltörte az ellenfél védelmét. A kék-feketék mind a 11 idegenbeli bajnokit megnyerték a top 5-ön kívüli csapatok ellen. Most sem engedhetik meg maguknak a hibát, létfontosságú visszaállítani a 8 pontos előnyt az AC Milannal szemben – ehhez pedig gólokra van szükségük. Bármilyen újabb kisiklás súlyos csorbát ejthet a morálon egy olyan szezon végéhez közeledve, amelytől bajnoki címet és Olasz Kupa-győzelmet remél a Nerazzuri. A Stadio Artemio Franchiban lejátszott utolsó 5 találkozóból 3-at nyert meg az Inter legalább háromgólos meccsen.
Győz az Inter és mindkét csapat szerez gólt – 3,35: A Fiorentina hazai pályán valószínűleg a nagy lehetőséget látja abban, hogy a vendégek az utóbbi időben gyengélkednek. A Lilák nagyszerű formában vannak, és sorozatban 3 győzelemmel a hátuk mögött érkeznek erre a mérkőzésre. Az Internek azonban – mint a liga legerősebb és legjobb idegenbeli mérleggel rendelkező csapata – képesnek kell lenni arra, hogy feltörje a bajnokság egyik leggyengébb védelmét. A firenzei gárda utolsó 10 tétmeccséből 6-ban mindkét csapat gólt szerzett. Jelen állapotában kapitulálhat a milánói gigász – az elmúlt 10 mérkőzéséből ez 6-szor is megtörtént –, de idővel felőrli a fáradtabb házigazdát. Úgy véljük, a kék-feketék visszatérnek a győzelem útjára a bajnoki címért folytatott küzdelemben. A Stadio Artemio Franchiban az utolsó 5 tétmeccsből 3-at úgy nyert meg az Inter, hogy képtelen volt nullán tartani a házigazdát.
Moise Kean szerez gólt – 3,30: A Fiorentina centerének 8 góljából 7 ebben a bajnoki szezonban a Stadio Artemio Franchiban született. A 24-szeres olasz válogatott támadó 2024 nyarán a Juventustól érkezett Firenzébe. A most 26 éves középcsatár a Lilák mezében azóta 28 hazai Serie A-mérkőzésen 20 gólt szerzett – átlagosan 116 percenként egyet –, beleértve a tavaly február 6-i Inter elleni duplát is. Idegenben pedig 28 meccsen 7-szer talált be, vagyis átlagosan 326 percenként. Moise Kean bokasérülés miatt több találkozót is kihagyott, ám csütörtökön, a Rakow elleni Konferencialiga-visszavágón már kezdő volt. Edzője azonban a 61. percben lecserélte a játékost, aki szemlátomást nem örült ennek. Paolo Vanoli pozitív jelnek, nem pedig fegyelmi problémának tekintette a támadó dühös reakcióját. A tréner ragaszkodott hozzá, hogy a csatár frusztrációja egyszerűen azt tükrözi, mennyire kétségbeesetten akarta segíteni csapatát.
Pio Esposito szerez gólt – 2,40: Francesco Pio Esposito áttörést ért el az Internél. A 20 éves center tiszteletre méltó teljesítménnyel helyettesítette a sérült első számú csatárt, Lautaro Martinezt. Az argentin távollétében a Nerazzurrinak továbbra is szüksége van arra, hogy a legjobb formáját hozza. A fiatal kora ellenére már 5-szörös olasz válogatott támadó legutóbb, az Atalanta ellen hárommeccses gól nélküli sorozatát törte meg egy első félidei találattal. Esposito számai sokatmondóak. Ebben a szezonban 39 tétmérkőzésen 8 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Csak a Serie A-ban 5 találat és 6 assziszt áll a neve mellett. A hárompontos korszak bevezetése óta ő csupán a negyedik Inter-játékos lehet, aki ötnél több gólt szerez egy élvonalbeli szezonban a 21. életéve betöltése előtt. Olyan elődök nyomába léphet, mint Nicola Ventola (hat gól 1998/99-ben), Obafemi Martins (hét 2003/04-ben és tizenegy 2004/05-ben), valamint Mario Balotelli (nyolc 2008/09-ben és kilenc 2009/10-ben).
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!