A Napoli már aligha védheti meg címét, de a sorozatban aratott negyedik győzelem mindenképpen segítene a Bajnokok Ligája-részvétele bebiztosításában. A Serie A regnáló bajnoka péntek este, 18.30-kor ahhoz a Cagliarihoz látogat, amely közel két hónapja mélyponton van, az utolsó hat meccsén mindössze két pontot szerzett.
Egymás ellen
- A Cagliari és a Napoli eddig 91 alkalommal találkozott minden versenysorozatot figyelembe véve. Az egymás elleni mérleg a nápolyiak fölényét mutatja, akik 43 győzelmet arattak. A szardíniaiak 14-szer nyertek, míg 34 mérkőzés döntetlennel végződött.
- A Cagliari az elmúlt három bajnokiját szerzett gól nélkül vesztette el a Napoli ellen.
- A Serie A 2025/26 kiírásának 2. fordulójában, augusztus 30-án a Napoli 1-0-ra nyert hazai pályán a Cagliari ellen, Anguissa 90+5. percben szerzett góljával.
- Az előző bajnoki szezonban a nápolyiak idegenben 4-0-ra, otthon pedig 2-0-ra nyertek.
- A két csapat utolsó találkozóját tavaly december 3-án rendezték meg az Olasz Kupa nyolcaddöntőjének keretében, Nápolyban. Lucca góljával (28’) szerzett vezetést a házigazda, de Esposito (68’) a második félidő hajrájában egyenlített. Az eredmény később már nem változott, így a továbbjutásról tizenegyespárbaj döntött, amit a nápolyiak nyertek 9-8-ra.
- A Napoli az elmúlt 29 Serie A-mérkőzéséből csak egyet veszített el a Cagliari ellen (20 győzelem és 8 döntetlen). A vörös-kékek 2019. szeptember 25-én nyertek 1-0-ra Nápolyban.
- A Napoli 14 egymást követő Serie A-mérkőzésen veretlen maradt a Cagliari ellen idegenben (9 győzelem, 5 döntetlen). A campaniaiak legutóbb 2009. április 19-én kaptak ki a szárdok otthonában, 2-0-ra.
Bajba sodorhatja magát a Cagliari

- A Cagliari elveszítette az utolsó két bajnokiját. A szárdok a múlt héten egy kiábrándító 3-1-es idegenbeli vereséget szenvedtek a még mindig kiesőzónában senyvedő Pisától, amely addig az egész szezonban csak egyszer nyert, és már a szünet előtt 10 emberre fogyatkozott.
- Fabio Pisacane legénysége az elmúlt 6 fordulóban mindössze 2 pontot szerzett meg a lehetséges 18-ból, noha zömmel a mezőny második feléhez tartozó csapatokkal játszott.
- A Rossoblu 2024 decembere óta először szenvedhet három egymást követő vereséget – akkor 4-szer kapott ki zsinórban.
- A Szigetlakók 2020 júliusa, vagyis 25 mérkőzés óta nem nyertek olyan csapatok ellen, amelyek a bajnoki tabella első három helyét foglalták el (7 döntetlen és 18 vereség).
- A statisztikák aggasztó képet festenek a hazaiakról, akik mindössze 30 pontot gyűjtöttek 29 mérkőzésen, így a 20 csapatot rangsoroló tabella 15. helyét foglalják el. Mérlegük 7 győzelem, 9 döntetlen és 13 vereség, gólkülönbségük 31:41.
- A Cagliari otthonában sem meggyőző, 4-szer nyert, 4 iksz és 6 fiaskó mellett, miközben 16 gólt szerzett és 17-et kapott az Unipol Domusban, ahol három mérkőzés óta nyeretlen. Ez idő alatt a Como (1-2) és a Lecce (0-2) elleni vereségek keretezték a Lazióval játszott 0-0-t.
- A szárdok szurkolói utoljára január végén ünnepelhettek hazai győzelmet, akkor a Veronát (4-0), nem sokkal korábban pedig a Juventust (1-0) verte kedvenc csapatuk.
- A Rossoblu az év elején zsinórban három győzelmet aratott a Serie A-ban, nagyrészt ennek köszönhetően még biztonságos pozíciót foglal el a tabellán. Előnye 6 pont a 18., már kiesőhelyen álló Cremonesével szemben. Ám ha az utóbbi időben mutatott forma nem javul, nincs garancia arra, hogy a csapat jövőre zsinórban a negyedik évét is megkezdheti az élvonalban.
- Jó hír a Cagliari számára, hogy pénteken visszatérhet az egyik legjobb támadója, Sebastiano Esposito (24 bajnokin 4 gól és 5 gólpassz), aki a legutóbbi bajnokin letöltötte az eltiltását. Fabio Pisacane edzőnek azonban át kell alakítania a Rossoblu védelmét, miután Adam Obert (27/0/3) piros lapot kapott a Pisa elleni találkozó végén, és ezért egy meccsre „elmeszelték”.
- A balhátvéd Riyad Idrissi (23/2/0), a középcsatár Gennaro Borrelli (22/3/1), és Andrea Belotti (3/2/0), valamint a balszélső Mattia Felici (11/2/1) továbbra is sérült.
- A támadó középpályás, Gianluca Gaetano (24/2/3) és az ugyancsak a Napolitól kölcsönvett, szintén a középpályán szereplő Michael Folorunsho (19/2/0) ugyanakkor bevethető.
A Cagliari lehetséges kezdőcsapata: Caprile – Ze Pedro, Mina, Dossena – Palestra, Adopo, Gaetano, Folorunsho, Zappa – Esposito, Kilicsoy.
Kezd erőre kapni a Napoli

- A Serie A tabelláján 3. helyezett Napoli lemaradása 9 pont a listavezető Inter mögött. A címvédő Kékek figyelme így inkább már arra irányul, hogy biztosítsák részvételüket a Bajnokok Ligája következő kiírásában.
- Antonio Conte csapata 6 egységnyi előnnyel rendelkezik az 5. helyen álló Juventusszal szemben, 9 fordulóval a vége előtt. Ám adott esetben még az AS Roma is betörhet a Top 4-be, ahol jelenleg az Inter, az AC Milan, mögötte minimális hátrányban a Partenopei, valamint a Como található.
- A Napoli a múlt héten korán hátrányba került hazai pályán, de végül 2-1-re legyőzte a Leccét. A Kékek Rasmus Höjlundnak (46’) köszönhetően egyenlítettek, majd Matteo Politano (67’) állította be a végeredményt.
- Miután idén először sorozatban három bajnoki győzelmet aratott – és több tapasztalt játékosa is visszatért sérüléséből –, a Napoli talán visszanyeri a legjobb formáját.
- Az olasz bajnok a Szuperkupa-döntőt ugyan december végén megnyerte a Bologna ellen (2-0), de már a BL alapszakaszában kiesett, a honi kupasorozatban pedig otthonában veszítette el a Como elleni negyeddöntőt (1-1 után 11-esekkel 6-7).
- Antonio Conte legénységének így már csak a Serie A-szereplés maradt, ahol az utolsó 5 meccséből mindössze 1-et veszített el (3 győzelem és 1 döntetlen mellett).
- A Napoli 29 mérkőzésen 59 pontot szerzett, 18-szor nyert, 5 iksz és 6 vereség mellett, miközben 45 gólt rúgott és 30-at kapott. Az idegenbeli teljesítmény azonban továbbra is aggasztó lehet Antonio Conte számára, már 6 vereség is áll a csapat neve mellett (8 győzelem, 1 döntetlen és 20:17-es gólkülönbség társaságában). A gárda legutóbbi túráin is megmutatkozott ez a következetlenség: Verona 1-2, Atalanta 2-1, Genoa 2-3, Juventus 3-0, Inter 2-2.
- A Napolinál nemrég a középpályás Antonio Vergara (11/1/3) is feliratkozott a sérültek listájára. A jobbszélső David Neres (16/3/3), a középhátvéd Amir Rrahmani (16/1/1) és a jobbhátvéd, csapatkapitány, Giovanni Di Lorenzo (23/1/3) már jó ideje az orvosi szobát látogatja az edzések helyett.
- Antonio Conte vezetőedző azonban bízik abban, hogy a középhátvéd Juan Jesus (20/0/0) és a védekező középpályás Stanislav Lobotka (23/1/1) pénteken már bevethető lesz.
- A középpályás Scott McTominay (24/6/3) és támadó szerepkört betöltő poszttársa, Kevin De Bruyne (10/4/0) nemrég tért vissza a keretbe.
- A középpályás Frank Anguissa (13/4/2) több mint három hónap után először lépett pályára a múlt heti Lecce elleni győzelem során. Az utolsó meccs előtt a szintén hosszú sérülésből felépült középcsatár, Romelu Lukaku (5/1/0) is kapott játékperceket.
A Napoli lehetséges kezdőcsapata: Meret – Beukema, Buongiorno, Olivera – Politano, Gilmour, Anguissa, Spinazzola – McTominay, Alisson – Höjlund.
Öt fő szempont
- A Cagliari az elmúlt hat bajnokijából négyet elveszített.
- A Napoli megnyerte az utolsó három Serie A-mérkőzését.
- A Cagliari meccseinek 52 százaléka mindkét csapat góljával végződik, az átlagos gólszám pedig 2,48.
- A Napoli találkozóinak 55 százalékában talál be mindkét csapat, az átlagos gólszám 2,59.
- A Napoli megnyerte az elmúlt 3 egymás elleni mérkőzést a Serie A-ban (0-4, 2-0, 1-0) és 17 éve veretlen Szardínián.
Mire fogadjunk?
- Motivációs problémákat látunk a Cagliarinál, olyan, mintha a szárdok úgy lennének vele, ők már megtették a magukét, és amúgy is van legalább három, náluk rosszabb csapat a bajnokságban. És valóban, amíg a Rossoblu 2 pontot szerzett az utolsó 6 meccsén, addig a bennmaradásra talán még reális eséllyel pályázó Cremonese mindössze 1-et…
- A címvédő Napoli szezonját hónapokkal ezelőtt egy brutális sérüléshullám ásta alá, de mostanra számos kulcsjátékos visszatért, ami nagyobb stabilitást és minőséget adott a csapatnak. Ha a gárda továbbra is nyomást akar gyakorolni az éllovasokra és ezzel egyidejűleg biztosítani a Bajnokok Ligája-részvételét, akkor nem engedheti meg magának, hogy pontokat veszítsen a tabella alján lévő együttesek ellen.
- A Kékek az elmúlt három hétben legyőzték a kiesés elől menekülő Hellas Veronát, a Torinót és a Leccét (mindegyiket 2-1-re). Mivel az AC Milan csak egy ponttal előzi meg, Antonio Conte legénysége egy Cagliari elleni győzelemmel – legalább ideiglenesen – a második helyre is felléphetne.
- Szerintünk így is lesz, egy olyan meccsen, amelyen legalább két gól születik, ahogy történt az mindkét csapat utolsó három mérkőzésén.

További tippek
Napoli győz és több mint 2,5 gól – 3,05: Jelentős a csapatok közötti különbség, mind a minőség, mind a forma, mind az egymás elleni párharcok történelmének szempontjából. A Napoli túl erős az átmenetekben és túl hatékony a tizenhatoson belül ahhoz, hogy a Cagliari reálisan képes legyen tartani vele a lépést. Kontrollált vendéggyőzelmet várunk, de nem lepődnénk meg, ha a hazaiak egy darabig versenyképesek maradnának. A vörös-kékek három hazai meccset elveszítettek ugyan a legjobb négy csapat ellen, de a Juventus és az AS Roma legyőzése az Unipol Domusban azt jelenti, hogy – ha akar – veszélyes lehet a gárda. A Napoli és a Cagliari az a két csapat a ligában, amelyek a legnagyobb gólszerzési aránnyal rendelkeznek: 47 százalék a campaniai- (28/59), és 46 százalék a szardíniai csapatnál (22/48). Antonio Conte legénységének utolsó nyolc bajnokiján rendre született legalább három találat. További érdekes adalék, hogy mindkét csapat gólt szerzett a Napoli utolsó kilenc tétmérkőzésén.
Rasmus Höjlund szerez gólt – 2,45: A 23 éves középcsatár 2 gólt szerzett az utolsó 3 bajnoki mérkőzésén. Rasmus Höjlund karrierje során először találhat be egyetlen szezonban 10-nél többször európai topligában. 2023/24-ben pontosan 10-ig jutott a Manchester Unitedben, ahonnan tavaly nyáron kölcsönvette a Napoli. A 31-szeres dán válogatott támadó a Serie A második legeredményesebb góllövője – csak az Inter játékosa, a 14 találatig jutott Lautaro Martinez előzi meg –, de 2 asszisztot is kiosztott. Höjlund rendszeresen kapott játékidőt Antonio Conte csapatában, 36 mérkőzésből 34-szer kezdőként lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve, 14 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!