Ma este a Garibaldi Arénában csap össze a Pisa és az Atalanta. Kevés érvet találtunk a házigazda mellett...
- Gilardino mester együttese sereghajtó a Seria A-ban: a gárda 20 mérkőzésen mindössze 13 egységet szerzett, és csak egy sikert könyvelhetett el eddig. Helyzete mégsem teljesen kilátástalan, ugyanis a vonal felett tanyázó Lecce is csak 17 pontnál jár. Az elmúlt hetekben érdekesen teljesítenek a kék-feketék: otthon vereségek jöttek sorban, idegenben viszont sikerült ikszelni Genoában és Udinében is. Hazai környezetben meglehetősen szerény, 1-3-6-os sort hoztak össze, és ami igazán elkeserítő, az a halovány támadójáték: 10 csatában mindösszesen egyszer voltak eredményesek (1-10)!
- Palladino mester irányításával egyre jobban teljesít az Atalanta. A gyenge szezonkezdés után az új tréner összekapta a brigádot, amely immár a 7. pozícióban állomásozik 31 ponttal. A bergamóiak jó formában utaznak az újonchoz: 2026-ban verték a Rómát, a Bolognát és a Torinót is, és e három találkozón még gólt sem kaptak Pasalicék! Vendégségben 3-3-3-as statisztika áll a kék-feketék neve mellett 11-10-es gólkülönbséggel.
- Bízunk az Atalanta lendületében, így a sima V-t húzzuk be az összecsapásra!

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!