2018.10. 01.

Sampdoria-SPAL: Megtörik az átok?

Sampdoria-SPAL: Megtörik az átok?

Mindkét gárda jól kezdte a szezont, de az utóbbi hetekben megtorpantak az alakulatok. Ki jön ki a gödörből? Van egy ötletünk!

Sampdoria - SPAL
Tipp: 1-es! (1.80 - tippmixpo)

  • A genoai együttes vereséggel kezdte a szezont, utána viszont jött két fölényes győzelem, majd valami megtört a tengerészeknél. A violákkal remiztek hazai közönség előtt, az Inter ellen a ráadásban kaptak ki, majd a hétközi szárd túra zárult remivel. Ami aggasztó lehet Marco Giampaolo vezetőedző számára, hogy az utolsó két fellépésén nem szerzett gólt csapata - az a gárda, amely hármat vágott a Napolinak, ötöt pedig a Frosinonénak... Pedig az alapcsapat összeállt, hiányzók ugyan vannak (Caprari, Saponara), de ettől függetlenül azért többet várhatunk a kék-fehérketől. Otthonukban eddig minden kimenetelből egy áll a nevük mellett - ezen a statisztikán is lehetne javítani. Most 8 egységnél járnak, ezzel a középmezőnyben foglalnak helyet.
  • A SPAL álomrajtot vett, két gyüzelem után ugyan kikapott Torinóban, de visszatért a helyes útra, és otthonában verte az Atalantát. Aztán itt is jött a megtorpanás, a Fiorentinától és a Sassuolótól egyaránt nullra kaptak ki a halvénykék-fehérek. 9 pontot zsebeltek be eddig, idegenben pedig 1-0-2-es a soruk - még a nyitófordulóban, a Bologna vendégeként diadalmaskodtak. Leonardo Semplici, a ferraraiak szakvezetője csak Vivianira nem számíthat a középpályán, a többi játékosa bevetésre készen áll.
  • A két keret körül egyértelműen a hazait tartjuk erősebbnek, és meggyőződésünk, hogy Quagliarellák jönnek ki a kisebb gödörből. A pontok a Luigi Ferraris-ban maradnak!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
izom 2018-10-01 15:48:55
Ez egy jó tipp, jó levezetéssel. Bár szerintem benne lehet a döntetlen is, de ha csak egy tippet kellene mondani, akkor nyer a hazai csapat.

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.