2021.09. 18.

Sarokba szorítva! Genoa-Fiorentina.

Sarokba szorítva!  Genoa-Fiorentina.

Megszerezte első győzelmét az elmúlt fordulóban Ballardini együttese, ma az első hazai sikerre mennek rá.

Azonban könnyű dolguk biztosan nem lesz, hisz a rendkívül jó formában lévő Fiorentina jelenleg azt demontsrálja hogy bárki ellen veszélyesek lehetnek. 

Ezt úgy értettem, hogy bárki ellen  a top csapatok közül, és hát a hazaik még a legnagyobb jóindulattal sem sorolhatók ide. Pedig nem jól indult az új szezon toszkána lila felében, hisz a nyáron nem sikerült elsőre az edzőváltás, aztán a Italianoval a Roma elleni vereség is aggsztó volt, de azóta két fontos győzelmet arattak. Ballardini a hazaik edzője nagyon elismerően nyilatkozott róluk, és a pénteki sajtótájékoztatón el is mondta hogy csak kellő öszpontosítással, koncentrációval lehet esélyük. Elsősorban a 3 gólos Vlahovic jelentheti a még nem teljesen összeállt ligúr védelemre a legnagyobb  veszélyt, de Sottil, sőt Bonaventura valamint Callejon is minőségi munkát tesz le az asztalra. A vendéglátók szurkolói Caicedót várják különösen a pályára, viszont a pletykák szerint rá még várni kell, de jó hír lehet számukra hogy Milan Badelj teljes értékű munkát végzett az edzőközpontban.

A Genoa Szardínián aratott sikeréből táplálkozva, no meg a fanatikusai miatt lehet különösen veszélyes ma, míg a Fiorentina alapból jó formában van. Több vendégtámadást várok, míg Pandevékat inkább a lelkesedés viszi majd előre, aminek a kombójából akadhat bőven sarokrúgás. 

tipp
Genoa - Fiorentina
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.61 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Genoa - Fiorentina

2021. 09. 18. 15:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-ban sereghajtó Lecce és a középmezőnyben erősödő Udinese vív ma harcos bajnoki meccset a létfontosságú pontokért.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Stadio Dall’Ara ad otthont az olasz regionális rangadónak, ahol a gyenge formában lévő Bologna a szintén gyengélkedő Parma ellen próbálja megállítani a mélyrepülést.

A Scudettóért folyó harcból már lassan kicsúszik a Napoli, de még nyilván nem engedik el amíg van rá matematikai esély. A Genoa összeszedte magát, eltávolodott a veszélyzónából. Ebben a helyzetben randevúznak Nápolyban.