2021.05. 09.

Sarokba szorítva! Genoa-Sassuolo.

Sarokba szorítva! Genoa-Sassuolo.

Egy hete gólzáporos összecsapáson maradt alul Ballardini gárdája Rómában, ezúttal a Sassulo ellen javíthatnak és egy estleges győzelem már gyakorlatilag be is biztosíthatná a Serie-A mandátum meghosszabbításukat.

Komoly feltámadást tanúsítottak a Griffek Ballardinivel, ennek a gyűmölcse lehet a biztos bennmaradás, de nem az utolsó fordulóra hagyva mint ahogyan az történt az elmúlt 2 idényben. 

A hazaiak mestere is külön kiemelte mennyire fontos ez a találkozó, hisz bár van még játéknap vissza, egy estleges győzelemmel a saját kezükbe helyezné a sorsukat. A Sassuolo azonban egy erős csapat, akiknek még ott a nyitott kapu Európára, ráadásul rendkívül jó formában vannak. Az elmúlt 5 bajnokijuk mérlege 4-1-0. Legutóbb vízkeresztkor találkoztak egymással fordított pályaválasztás mellett, és sikerült egy kifejezetten eseménydús összecsapást lehozniuk, amit végül a Sasol nyert. 

Akkor 10 szögletet végeztek el, ma pedig főként azért is mert a Marassiban valamivel jobb a Genoa ez a mennyiség ismét kinézőben van. 

tipp
Genoa - Sassuolo
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.46 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Genoa - Sassuolo

2021. 05. 09. 12:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jegenyebela 2021-05-09 13:59:42
Szép volt gratulálok. Csak így tovább
Lalika 2021-05-09 13:41:27
48 perc alatt megvolt a 8. Gratula az utolsóhoz :)

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com