2021.08. 21.

Sarokba szorítva! Inter-Genoa.

Sarokba szorítva! Inter-Genoa.

Edzőváltás a bajnoknál, de a keretben is történtek változások, nagy kérdés hogy mennyire hatékony a gépezet rögtön a bajnokság elején.

Nem nyerni jár az utóbbi években Milánóba a piros-kék alakulat, ma sem ők számítanak az esélyesebbnek. 

Preziosi csapatában volt bőven játékosmozgás, ezen meg sem lepődünk, ugyanakkor a stílusukat egyre többen átveszik az olasz élvonalban. Több távozó még előfordulhat a keretükben, az átigazolási időszak vége előtt még többen távozhatnak, főként kölcsönbe. Az utolsó győzelmük vendégként a Meazzaban 1994-ben történt, illetve az utolsó gólt az Inter vendégeként 2015-ben szerezték. Nem szerencsés rögtön a bajnok otthonában kezdeni, vagy mégis /?/, hisz többször hallottunk már a szezon eleji formáról. Ráadásul Lukaku, valamint Hakimi távozása érzékeny veszteség lehet, de ne felejtsük el hogy az edzői poszton is változás történt. S. Inzaghi csapata mindenestre a Dinamo Kijev elleni felkészülési találkozón meglehetősen meggyőző volt, és a frissen érkező Dzeko még mindig képes lehet pluszt adni a támadások befejezésében. 

A mérkőzés egyértelmű favoritja a vendéglátó gárda, szépen lassan ránehezednek a Genoára, és ez érzésem szerint a szögletek számában is meglátszódik majd. 

tipp
Internazionale - Genoa
Szöglet hendikep -3,5 | Internazionale -3,5 | 1.63 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Internazionale - Genoa

2021. 08. 21. 18:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
atti77 2021-08-21 20:06:17
Az Intert lehet tenni gólokra, már most 3+ !!!!!
atti77 2021-08-21 14:44:23
Hozzátenném, Angol-Spanyol Premiert miért nem tesztek, van felhozatal...
atti77 2021-08-21 14:13:52
Sziasztok!
Hát remélem, pláne otthol. mindenkippen lehozza az Inter, még Lukaku /Chelsea/ és Lautaro Martinez nélkül is!!! Sima hazai otthol, plussz gólokra tehettek plusszba...

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com