2021.05. 18.

Sarokba szorítva! Lazio-Torino.

Sarokba szorítva! Lazio-Torino.

2021-ben az összes hazai bajnokiját megnyerte Simone Inzaghi együttese, nagy kérdés hogy ez a sorminta kitart-e a mai napra egy számukra lényegtelen bajnokin.

Gólzáporos meccseken vannak túl a bikák, nem gondolnám hogy nagyon bánják a szezon végét, viszont van még itt tennivaló bőven. 

A Lazionak már mindegy,  a Torinonak még egyáltalán nem. Jelenleg 3 ponttal előzik meg a kieső helyen tanyázó Beneventot, tehát ma ha vereséget szenvednek akkor éppen az utolsó fordulóra marad a döntés. Természetesen Nicoláék azt a ki-ki meccset szívesen elkerülnék /38. forduló Torino-Benevento, az első meccs eredménye: 2-2/, ehhez azonban ma mindenképpen pontot kellene szerezniük. Veszítenivalójuk nem sok van, persze kiindulhatunk abból is, hogy a hazaiakat nem érdekli ez a meccs, így kevésbé kezdenek offenzív játékba. Ezáltal a Torino megcsinálhatja hogy beáll tüskébe a kapu elé, s máris megvan a pont. Ebben viszont benne van, hogy véletlenül esetleg kaphatnak egy gólt, aminek a következménye megint csak a rohanás az eredmény után.

Nehéz, és szinte lehetetlen okosnak lenni ebben a helyzetben előre. Maga a meccs képe sok mindent kialakíthat, egy-egy fordulat alakíthatja ki a taktikát, ami többször változhat. A Lazio átlagosan valamivel több mint 5, a vendégek 4,5 sarokrúgást végeztek el eddig meccsenként amire ezúttal rábólintok, és hagyom hogy vezessen.

tipp
Lazio - Torino
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.49 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Lazio - Torino

2021. 05. 18. 20:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
wizardnet 2021-05-18 22:29:19
Sajna tunyák voltak
Csikós József 2021-05-18 16:36:16
1-1 Torino/ Bikák/ egy pont is elég a bent maradáshoz...
UltrasKispest 2021-05-18 09:45:10
Szerintem az Inzaghi tesók kisegítik egymást és ez a meccs nem lesz leadva. Ugyanazt rakom mint tegnap a bolognára, ott bejött. És a vége felé.el lehet fogni ilyen meccseket jó oddsért

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.05.18. 20:30
Lazio - Torino
1.félidő/2.félidő - Mindkét csapat szerez gólt
Igen / Igen
10.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1050
bagesz16 2021-05-18 07:24:31
Nem rossz gondolat egyébként, de én a Torino gólt szerez 1.35 (mivel írtad is, hogy nagyon nem mindegy nekik a mai eredmény) személy szerint én inkább ebben látok fantáziát.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.

Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com