2020.07. 18.

Serie A.: A Cagliari már elengedte a szezont?

Serie A.: A Cagliari már elengedte a szezont?

Nagyon úgy fest, hogy a szárdok már nem veszik komolyan a bajnokság hajráját. Nem úgy a Sassuolo, amely parádézik! Ma a szigetlakókhoz látogatnak De Zerbi fiai.

Labdarúgás, Olasz A, 2020.07.18. 19:30, Cagliari - Sassuolo

  • A szárdok pocsék formában vannak, június vége óta nem nyertek, sőt, az utolsó négy fellépésükön még csak gólt sem szereztek. Hazai mérlegük is átfordult negatívba (6-3-7). A bennmaradás már garantált, de ha a Maran vezette őszi Cagliarira gondolunk, akkor bizony van bennünk hiányérzet. A piros-kékek meglehetősen motiválatlanok, és persze náluk is vannak hiányzók, Nainggolan az egyik legfontosabb sérült. 
  • A Sassuolo látványosan játszik hetek óta, 47 egységgel a 8. helyre jöttek fel. Négyes győzelmi sorozatuk ugyan megszakadt szerdán, de a Juve elleni 3-3 azért vállalható eredmény. Idegenben is felvállalják a bevállalós focit Bogáék, 6-5-6-os statisztikájukhoz 24-27-es gólkülönbség társul. Minden bizonnyal több helyen is változik majd a bajnok elleni kezdőcsapat, de a helyettesek is nagyszerű teljesítményt nyújtanak.
  • A Cagliar motiválatlannak tűnik, de a gólképtelen sorozata csak megszakad egyszer. A Sassuolo nagy kedvencünk, maradunk is a találatos opciónál!
tipp
Cagliari - Sassuolo
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.54 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Cagliari - Sassuolo

2020. 07. 18. 19:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tomáš Pingi Nagy 2020-07-18 09:08:28
A cím. Mindent elmond. Ugy nez ki Cagliari kibengedte a szezont mar. 40+ pontos szezon reg volt 5-6-8 körrel a vege elott. Zenga elegge lazara vette mar Samp ellen mert kihagyta Joao Pedrot a kezdobol Klavant is... Es kezdi be epiteni a 18eves Carbonit is. Szirkolok nagyon felhaborodtak hogy oda adtak a meccset Sampnak... Mert oda adtak. Cagliari szurkolo vagyok es a felidoben ki is kapcsoltam az egeszet. Nem mondtam hogybeuropa varta oket... De rengeteg ev utan kozel ilyen kozel meg sosem voltak. Na mindegy... A fö ok amiert ma elegge csokkennek eselyek.... Radja lesz... Naingollang iden mar nem jatszik. Serulese nem engedi. O a csapatnak minden meccsen a 30-40% - át adja. Nelkule ötlettelen lelektelen a jatek. Zenga szerintem. Ma is kicsit megrotqlja a csapatot. De remelem Joao jatszik es legalabb golt rug hogy a gollovolistan fent maradjon. De oszinten sok jora nem szamitok. Forza Cagliari

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com