2019.03. 02.

Serie A: a világ egyik legnagyobb derbije!

Serie A: a világ egyik legnagyobb derbije!

Kis túlzással a Juve-Napoli rangadó ezen a hétvégén szinte teljesen feledésbe merül a római derbi árnyékában. Sokat nem kell fűzni ehhez a meccshez, a világ egyik legjobban várt összecsapása! Ha a vesztett pontokat nézzük, akkor csak két ponttal gyűjtött többet az 5. Roma a 6. Lazionál, ez azt gondolom, még inkább felértékeli ennek az ütközetnek a jelentőségét.

LABDARÚGÁS, OLASZ A
2019.03.02. 20:30
LAZIO - ROMA

  • A farkasoknál a sérültekről kérdezték Di Francescot, aki elmondta, hogy Manolasz játékára nagy esély van, az elmúlt napon már teljes értékű munkát végzett, illetve Zaniolo is kezdeni fog. Többször váltogatta a három, valamint a négy-védős rendszerét a szezonban, s bár elméletileg titok, hogy most melyikhez nyúl, érzésem szerint az utóbbi lesz a befutó. Természetesen fontos a közelgő Porto elleni BL meccs is, de nincs fontosabb egy városi ütközetnél, ráadásul senki nem akar leszakadni a legjobb négybe való versenyfutásnál.
  • A Lazio a hétközi kupameccss miatt talán kissé fásultabb lehet, ugyanakkor S. Inzaghi remek taktikát dolgozott ki a jó formában lévő Milan ellen, ami jó előrejelzés lehet mára is. Az Acerbi irányította védelem jól muzsikált, amire nagy szükség lesz ma is, s rendszeresen jól futották be az üres területeket. Azt gondolom, főként a kontrákra rendezkednek majd be,  Correa gyorsasága komoly veszélyt jelenthet a farkasokra, mint ahogyan Immobile gólérzékenysége is, bár az Inter elleni kupameccs óta képtelen volt betalálni az aktuális ellenfél hálójába, de majd most.
  • Több szempontból is lényeges meccsről van szó, ahogyan azt korábban említettem, az érzelmek mellett az első négybe való kerülés is komoly motivációt szolgáltat, aminek a következtében érvényesülhet a támadó foci, és egy gyors gólnak köszönhetően megélénkülhet a meccs, a minimum három találat benne van a derbiben, amiért 1,60-os oddsra tehetünk szert. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Kiesési rangadót rendeznek ma a szépséges Szardínia szigetén, ahol a Cagliari fogadja a ferde tornyáról híres Pisa csapatát. Mindét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így izgalmas mérkőzés várható!
Kiesési rangadót rendeznek ma a szépséges Szardínia szigetén, ahol a Cagliari fogadja a ferde tornyáról híres Pisa csapatát. Mindét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így izgalmas mérkőzés várható!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A 22 ponttal 8. helyen álló Lazio hazai pályán fogadja a 20 pontos és 11. helyezett Cremonesét. A vendégeknél ott van a veterán gólvadász Jamie Vardy, aki rövid asszimilálódás után már 4 góllal áll a csapat góllövőlistáján. Vajon betalál a rómaiaknak is?