2025.10. 18.

Serie A: AS Roma-Internazionale

Serie A: AS Roma-Internazionale

A szoros élmezőnyből két csapat, a Roma és az Inter találkozik egymással a hétvége rangadóján.

Szombat este 20:45-kor találkozik a szezonnak új edzőkkel nekilátó csapata, a Roma és az Inter. Gasperini érkezésétől sokat vártak az emberek, egyelőre az eredmények megfelelőek. Egyedül a Torinótól kapott ki a csapat, az összes többi bajnokit megnyerte, például a Lazio ellenit is.

Az 1-6. helyen állók közül azonban még egyszer sem játszott, ezért is lesz nagy teszt a tavalyi BL-döntős elleni mérkőzés. Az Internél Chivu váltotta Inzaghit. Továbbra is az Inter a legjobban támadó csapat a ligában, ahogyan azt a korábbi években is megszokhattuk (legtöbb gól, legtöbb várható gól), de engedett várható gólokban is a kék-feketék a legjobbak, bár alulteljesítenek a kapott gólok esetében, mert 4,4 xG-ből 8 gólt kaptak már.

A csapaté a legjobb várható gólkülönbség, ami jó előjelnek mutatkozik a bajnokság későbbi szakaszaira, ismerve a mutató predikciós erejét. A Roma viszont csak a hetedik ebben a mutatóban, jó eredményeit az ellenfelek rossz helyzetkihasználásának köszönheti (5,2 engedett xG-ből 2 kapott gól). 

A támadójáték is középmezőny szintet üt meg, tehát Gasperininek még sok munkája lesz, hogy jelenlegi csapata megközelítse korábbi csapata támadójátékának minőségét (Atalanta).

A korábbi egymás elleniket nézve sokszor született vendég győzelem. Az elmúlt 6 bajnokin nem született döntetlen, 5-ször a vendég csapat nyert. Egyedül az Inter tudott otthon nyerni 2023-ban. Ezeken a meccseken 2,33 gól született átlagosan, 4-szer csak az egyik csapat szerzett gólt, 2-szer esett csak 2,5-nél több gól. A Roma 2-szer, az Inter 4-szer nyert.

Az Inter a legutóbbi 5 tétmeccsét megnyerte, még ha nem is nehéz ellenfeleket vert meg (Ajax, Sassuolo, Cagliari, Slavia Praha, Cremonese). A Roma a Torino elleni vereség óta csak a Lille-től kapott ki, a Lazio, a Nice, a Verona és a Fiorentina csapatait is legyőzte.

Ami még az Inter játékát dicséri az az, hogy csak a Juventus enged rosszabb minőségű helyzeteket az ellenfeleinek Chivuéknál. 

A Románál egyértelműen Soulé fejlődését érdemes megemlíteni, már 5 kanadai pontnál jár, a következő Roma játékos a listán Dovbyk 2-vel. Az Internél Dimarco és Bonny 5, Thuram és Martínez 4 pontnál jár, ez is mutatja az Inter sokoldalúságát és mélységét.

Ezért egy kevés gólos mérkőzésre, és inkább Inter-diadalra számítunk. Valószínűleg szoros találkozó lesz, ezért a variancia mindig felboríthatja az esélyeket, de amennyiben a válogatott szünetről egészségesen térnek haza a játékosok, az Inter jó value tipp lehet.

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
AS Roma-Internazionale
Inter vagy döntetlen ÉS 2,5 gól alatt | 2.30 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsoli 2025-10-18 20:34:11
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.18. 20:45
Roma - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.91 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1910

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com