2025.10. 04.

Serie A: Atalanta-Como

Serie A: Atalanta-Como

A hétvégén Bergamóba látogat a bajnokság legizgalmasabb nem top csapata, a Como.

Szombat este az Atalantához látogat Cesc Fábregas csapata, a Como. A hétközi BL-ben aratott győzelmet követően ismét hazai pályán lép pályára Ivan Jurić csapata. Fábregas csapata az egyik legérdekesebb projekt az utóbbi időszakban egy fiatal edzővel, akinek jelentős játékosmúltja van. 

A tabellán a 6. helyen áll az Atalanta, a Como 8. helyen van. Egyelőre jól kezeli Gasperini távozását az Atalanta, ami sok kétséget vetett fel az emberekben a szezon előtt. Csak az Inter szerzett több gólt a csapatnál eddig, tehát a támadójáték továbbra is a legjobbak közé tartozik, a negyedik legtöbb xG-t hozták össze eddig.

Védekezésben éppen a Como mögött állnak a hatodik helyen, összességében a negyedik legjobb várható gólkülönbséggel áll a csapat, vagyis megelőzi a jóval gazdagabb Juventust, Romát, Laziót.

A Como 6. támadásban és 5. védekezésben, tehát a két csapat nagyon hasonlóan teljesített eddig, az erőviszonyok kiegyenlítettek. 

Eltiltás és sérülések miatt az egyik oldalon nem léphet pályára Bakker, Bellanova, De Roon, Kolasinac, Kossounou, Zalewski, míg a másikon Diao, Dossena, Roberto, Rodríguez és Van Der Brempt. Az Atalantánál kérdéses De Ketelaere, Hien, Scalvini és Scamacca játéka. 

Rodríguez eltiltása különösen rosszul jön a Comónak, a fiatal játékos kiválóan kezdte a szezont. Nico Paz lesz a kulcsembere a vendégeknek, míg az Atalantánál De Ketelaere és Zalewski hiánya lehet nagy gond. Ezeknek a fontos támadóknak a hiánya befolyásolhatja a gólok számát.

Tavaly mindkét mérkőzésen vendég győzelem született, Comóban 2-1-re nyert az Atalanta, Bergamóban 3-2-re nyert a Como. Véleményünk szerint ismét sok gólos mérkőzésre érdemes fogadni. Amennyiben mindkét csapat betalál és nem 1-1 lesz a végeredmény, 2,00 feletti szorzót csípünk meg. 

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Atalanta-Como
Mindkét csapat szerez gólt+2,5 gól felett | 2.06 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája Serie A: Como-Napoli
A BL-ért küzdő a bajnoki címről lecsúszó Napolit fogadja.
A BL-ért küzdő a bajnoki címről lecsúszó Napolit fogadja.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Igazi roncsderbi várható a Serie A mai játéknapján, a 20. helyen álló Pisa fogadja a 17-ik, még megmenekülni képes Leccét. A hazaiak számára a vereség azonnali és matematikai búcsút jelentene a Serie A‑tól.

A Cagliari fogadja az Atalantát hétfőn, 18.30-kor az Unipol Domusban a Serie A 34. fordulójában. Öt körrel a bajnoksága vége előtt a szardíniai csapatnak az élvonalbeli tagság biztosítása érdekében van égető szüksége a pontokra. A bergamói gárda eközben a nemzetközi kupaszereplés reményét tartaná életben.