2020.07. 11.

Serie A: Brescia - Roma (1,47)

Serie A: Brescia - Roma (1,47)

A Serie A-ban két vereség után végre legutóbb győzni tudott a Roma. Kell is, mert fontosak a célok, nagy az elvárás. Ma a kiesés ellen küzdő, de egyre reménytelenebb helyzetben lévő Brescia lesz az ellenfél, ezúttal idegenben.

LABDARÚGÁS, OLASZ A | 2020.07.11. 19:30
BRESCIA - ROMA

FORMA: Két vereség után legutóbb nyert a Roma a Parma ellen. A Parma egy szerencsétlen büntetővel szerzett vezetést a 9. percben, de a bordómezesek innen megfordították. 17 kapuralövési kísérlettel, megannyi szép támadasással szemet gyönyörködtető játékot mutattak be. Még az első félidőben Mkhitaryan kiegyenlített, majd a második játékrészben Veretout, az örmény játékos passzából, megszerezte a győzelmet a fővárosi gárda számára. A Brescia utolsó-előtti helyen áll, legutóbb Torinóban kaptak ki simán 3-1 arányban. 
ESÉLYEK: A Roma számára nagyon kell még a pont és a jó teljesítmény, hiszen az 5. és 6. Európa Ligát jelentő két helyre három pályázó van. A Farkasoknak és a Napolinak 51-51 pontja van, a legutóbb Juve-verő Milannak 49. A hátralévő nyolc fordulóban még sok minden megtörténhet, ezért Fonsecáéknak nagyon kell igyekezni és ezeket a kötelező győzelmeket hozni kell! A csapat egyértelműen sokkal jobb, mint a Brescia, a győzelem még idegenben is nagyon nekik áll, különösen, ha ugyanolyan jó játékot mutatnak be, mint a Parma ellen. 
TIPP: Vendégsiker!

tipp
Brescia - Roma
1X2 | Roma | 1.47 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Brescia - Roma

2020. 07. 11. 19:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Kiesési rangadót rendeznek ma a szépséges Szardínia szigetén, ahol a Cagliari fogadja a ferde tornyáról híres Pisa csapatát. Mindét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így izgalmas mérkőzés várható!
Kiesési rangadót rendeznek ma a szépséges Szardínia szigetén, ahol a Cagliari fogadja a ferde tornyáról híres Pisa csapatát. Mindét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így izgalmas mérkőzés várható!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A 22 ponttal 8. helyen álló Lazio hazai pályán fogadja a 20 pontos és 11. helyezett Cremonesét. A vendégeknél ott van a veterán gólvadász Jamie Vardy, aki rövid asszimilálódás után már 4 góllal áll a csapat góllövőlistáján. Vajon betalál a rómaiaknak is?