friss 1 órája

Serie A: Como-Napoli

Serie A: Como-Napoli

A BL-ért küzdő a bajnoki címről lecsúszó Napolit fogadja.

  • A Como a BL-indulásért küzd az olasz bajnokságban, annak legnagyobb meglepetés csapataként, míg a Napoli a második helyen áll az Inter mögött 10 ponttal lemaradva. Az Inter bajnoki címe hamarosan biztossá válik, ehhez jól jöhet, ha a Napoli nem nyer. 
  • A Como az elmúlt 5 meccséből csak egyet nyert meg, míg a Napoli hármat is. 
  • Az egymás ellenieket tekintve a Como feljutását követően mindkét csapat egy-egy meccset nyert meg, egy döntetlen is született, míg az Olasz Kupában döntetlen után 11-esekkel ment tovább a Como.
  • Jobb a várható gólkülönbsége a Comónak, mint a Napolinak, ami hatalmas szó, egyáltalán nem lenne érdemtelen, ha a Fábregasék a BL-kvalit érő négy hely valamelyiken zárnának. Ugyanakkor hátrányuk három 3 pont a Juventusszal szemben ami jelentős deficitnek számít 4 mérkőzéssel a bajnokság vége előtt, főleg úgy, hogy a Juventusnak nincsen hátra a rangadója, a legerősebb csapat a 13 helyen áll a Juventus ellenfelei közül.
  • Ugyanakkor büszke lehet magára a Como akkor is, ha az Európa-ligában indulhat. A nyáron több játékos is távozni fog, Fabregás iránt pedig számos top klub érdeklődik. 
  • A Napolinál is van edző kérdés ugyanis Antonio Conte elképzelhető, hogy átveszi ismét az olasz válogatott irányítását. 
  • A vendégeknél Hojland a leggólerősebb támadó 10 góljával, míg a hazajöknál Paz 12 gólal és hat gólpasszonál áll. 
  • Véleményünk szerint nagyon érdekes találkozóra van kilátás. Ősszel gól nélküli döntetlent láttunk ugyanakkor most a Comónak több kockázatot kell vállalnia a győzelem kényszere miatt, míg a Napoli tudja, hogy esélyemet a bajnoki címre viszont a BL-indulását nem igazán fenyegeti semmilyen veszély.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!

Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS! 

tipp
Como-Napoli
Gólok száma: 2,5 alatt | 1.67 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Igazi roncsderbi várható a Serie A mai játéknapján, a 20. helyen álló Pisa fogadja a 17-ik, még megmenekülni képes Leccét. A hazaiak számára a vereség azonnali és matematikai búcsút jelentene a Serie A‑tól.

A Cagliari fogadja az Atalantát hétfőn, 18.30-kor az Unipol Domusban a Serie A 34. fordulójában. Öt körrel a bajnoksága vége előtt a szardíniai csapatnak az élvonalbeli tagság biztosítása érdekében van égető szüksége a pontokra. A bergamói gárda eközben a nemzetközi kupaszereplés reményét tartaná életben.

A Lazio a kupadöntőbe jutás után az Udinesét fogadja Rómában, az Olimpiai Stadionban. A hazaiak számára a Coppa Italia megmentheti az idényt, a vendégek pedig egy győzelemmel egy pontra zárkózhatnak fel riválisukhoz.