2020.02. 23.

Serie A: Ellentétes formában a csapatok!

Serie A: Ellentétes formában a csapatok!

Az olasz bajnokság 25. fordulójában Az AS Roma a Leccét fogadja. Ellentétes formában vannak a csapatok. A Roma a bajnokságban utolsó három mérkőzését elveszítette, a Lecce viszont utolsó három mérkőzését megnyerte. Nézzük mi várható a mérkőzésen!

LABDARÚGÁS, OLASZ BAJNOKSÁG| 2020.02.23. 18:00
AS ROMA – LECCE

  • Nagyon nem megy a Romának a bajnokságban, január 19-én győztek utoljára a Genoa ellen. Az utána következő mérkőzésekből egy döntetlent játszottak a Lazioval, ahol 1-1-es eredmény született, utána három vereség következett a Sassuolo, Bologna és az Atalanta ellen.
  • Reménysugár, hogy az EL-ben csütörtökön 1-0-s győzelmet arattak a Gent csapata ellen. A mézkőzés gólját a télen a Barcelonától igazolt Perez lőtte.
  • Az együttes legeredményesebb játékosa Edin Dzeko, aki 11 góllal és 5 gólpasszal vette ki részét az eddigi sikerekből.
  • Több alapjátékos sem játszhat. Zaniolo Javier Pastore, Diawara és Zappacosta is sérüléssel bajlódik.
  • A csapat a rossz sorozata ellenére is jelenleg az 5. helyen áll a bajnokságban.
  • A Lecce éppen ellentétes utat jár be, legutolsó három mérkőzését megnyerte. Sorrendben a Torino, Napoli és Spal csapatát verték meg.
  • Több hiányzó lesz itt is, Saponara, Diego Farias, Filippo Falco és Babacar  nem bevethető.

Jó meccsre van kilátás, a hazaiaknak nagyon kell,hogy visszataláljanak a jó útra. Paulo Fonseca összerázza a csapatát és újra győzelmet ünnepelhetnek a hazaiak, de a vendégektől is várok találatot.

tipp
AS Roma- Lecce
Mindkét csapat szerez gólt és hazai | 2.31 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.

Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com