2019.01. 28.

Serie A: Empoli – Genoa

Serie A: Empoli – Genoa

Három ponttal gyűjtött többet csak a vendéglátójánál a ligúr alakulat, akik a téli átigazolási időszakban elveszítettek a 25 szerzett góljukból 13-at Piatek távozásával. Alsóházi rangadó az olasz élvonal 21. játéknapjának zárómeccsén, ami mindkét gárda jelenlegi helyzetében rendkívüli módon felértekelődik. 

  • Empoli: Iachini mikor év közben átvette az Empoli irányítását rögtön egy remek szériàval indított, hisz négy meccs alatt 10 pontot szereztek. Azóta már lassítottak a tempón nem is kicsit, hisz azóta mindössze egy pontot szedtek össze, igaz a legutóbbi fordulóban a szárdoknál az utolsó utáni pillanatban kapták az egyenlítő találatot. Jelenleg jól jött nekik hogy a kiesési rangadót nem a Bologna nyerte, így  el is távolodhatnak a veszélyes régiótól. Maietta, La Cumina, és Polvani is sérüléssel bajlódik, így a szakvezetés vélhetően nem számíthat rájuk, ugyanakkor a rutinos védő Silvestre,  Pasqual, vagy a gólfelelős Caputo a kezdőben kaphat szerepet. Ki vannak éhezve a sikerre a szurkolóikkal együtt, és ez most egy hatalmas lehetőség a részükről a bennmaradásért folytatott harcban. 
  • Genoa: Prandelli helyzetét alaposan megnehezítette Preziosi elnök a bevezetőben említett transzferrel, hisz az már korábban kirajzolódott, hogy egy nagyon küzdelmes tavasz előtt állnak a piros-kékek, és a góljaik felét nem a szél fújta össze. Az ősszel orrnehéz gárdát valahogyan stílusában is meg kell változtatni, persze nagy kérdés lesz, hogy Sanabria milyen gyorsan illeszkedik be, a Betistől érkezett támadó korábban a Roma színeiben már belekóstolt a Serie-a - ba. A Milan ellen voltak lehetőségeik, de gyakorlatilag mégis simám vereséget szenvedtek hazai pályán. Idegenben mindössze négy pontot gyűjtöttek, meglehetősen udvariasak, ami mellé egy 11-24-es gólkülönbség párosul. A frissen igazoltak közül meglepne, ha valaki is kezdene, míg Hiljemark, Sandro, vagy Favilli sérüléseik miatt hagyhatják ki az összecsapást, a svéd válogatott középpályás hosszú időre dőlt ki. A rutinos Pandev kaphat szerepet, aki lehet ebben a helyzetben nyerő ember lehet, hisz a támadólag fellépő toszkánok nagy területet hagyhatnak neki. 

Két elszánt csapat előbb vagy utóbb nagyobb kockázatot vállalhat, hisz mindketten úgy gondolkodnak: "kiket akarunk megverni, ha nem ezeket"? . Ebben a kockázatban benne lehet a gólváltás, akár csak az őszi meccsükön, de a Genoa mcsg mutatója egyébként is a liga átlag fölött van. 

TIPP : Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Pályán a címvédő az Olasz Kupában, a Bologna a tavalyi kupasiker után idén is elkezdi a sorozatot. Az ellenfél a regionális rivális AC Parma, amelyet hazai pályán illene búcsúztatni.

Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
Öt napon belül másodszor csap össze a Lazio és az AC Milan, ezúttal azonban a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, ahol a tét már a negyeddöntőbe jutás.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com