Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az olasz bajnokság harmadik fordulójában a Genoa két vereséggel a háta mögött várja a négy ponttal rajtoló Como alakulatát. A vendégek legutóbb a tavalyi idény második helyezettjét, a Napolit győzték le, így kifejezetten biztató formában várhatják az összecsapást.
Genoa – Como
2026. szeptember 04., péntek,20:45
Labdarúgás - Olasz A
Tények:
- A Genoa számára nehezen indult a bajnoki szezon. Az Ascoli elleni magabiztos Olasz Kupa-győzelem után a Serie A-ban előbb hazai pályán 2–0-ra kikapott a Napolitól, mindkét gólt a találkozó utolsó tíz percében kapva, majd a Lazio otthonában 1–0-s vereséget szenvedett.
- A római csapat elleni kudarc sorozatban már a hetedik volt, így Daniele De Rossi együttese két forduló után pont nélkül áll, miközben legutóbbi bajnoki győzelme április közepére datálódik. A tavaszi, Sassuolo elleni siker után ráadásul éppen a Como ellen szenvedtek 2–0-s hazai vereséget.
- A két csapat 2024-es Serie A-visszatérése óta négy találkozón mindössze két pontot szerzett a Genoa.
- A keretben Cody Drameh jelenthet új lehetőséget a jobb oldalon, miután Brooke Norton-Cuffy játékára már nem számíthatnak. A nyári szerzemény Milutin Osmajic és Hamed Traore készen állnak a bemutatkozásra, Stephan El Shaarawy pedig 16 év után tért vissza a klubhoz, Lorenzo Venturino sérült.
- A Stadio Sinigagliában zajló átépítési munkálatok miatt a Como jelenleg csak idegenben lép fel! Az Udinese elleni nyitófordulós 1–1-es döntetlen után a csapat nagyot szólt, és vasárnap 2–1-re legyőzte a tavalyi ezüstérmes Napolit a Stadio Maradonában. Martin Baturina és Tasos Douvikas góljai biztosították a ritka nápolyi sikert, utóbbi pedig ebben a naptári évben a Serie A második legeredményesebb góllövője.
- A klub ambiciózus tulajdonosai ezt követően egy tapasztalt kapust és középcsatárt is szerződtettek, tovább erősítve a Scudetto-esélyekről szóló várakozásokat, érkezett az olasz válogatott támadó Moise Kean és a Chelsea kapusa, Robert Sanchez!
- A Como most újabb három ponttal szeretné megerősíteni a jó rajtot, mielőtt az RB Leipzig ellen megkezdi európai szereplését.
- A támadókat Baturina és a csapat sztárja, Nico Paz segítheti, miközben Samuele Ricci és Willy Kambwala Nápolyban először került be a keretbe. Cesc Fabregas együttese teljes kerettel dolgozhat, egyedül a hosszabb ideje hiányzó Jayden Addai nem áll rendelkezésre.
Következtetés:
A Como a pálya szinte minden részén nagyobb keretmélységgel és minőséggel rendelkezik, mint a Genoa. A támadó játékstílus is kedvezhet a vendégeknek, akik a Genoa nehéz szezonkezdése és saját meggyőzőbb teljesítményük alapján esélyesebben várhatják az összecsapást és még gólokra is számíthatunk! 1-2, 1-3 körül várható!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!