2025.08. 31.

Serie A: Internazionale-Udinese

Serie A: Internazionale-Udinese

Az Inter remekül kezdte a bajnokságot új edzője, Christian Chivu keze alatt, az Udinese ellen szintén kötelező a 3 pont.

Az Inter a Torino 5-0-s legyőzésével kezdte a szezont, amely megadta az alapot a bizakodásra a szurkolók számára a Simone Inzaghi-korszak lezárulását követően. Bár 1,6 xG-ből sikerült 5 gólt szerezniük, 0,9 xG-t pedig engedtek, ami azért nem olyan kevés, a továbbra is 3-5-2-es felállást alkalmazó milánóiak elégedettek lehettek a győzelemmel.

Az Udinese 1-1-et játszott a Verona ellen egy kiegyenlített meccsen, pedig sokkal többet birtokolta a labdát az udinei csapat. Lorenzo Lucca távozása meglátszott a csapaton, Lucca 12 gólja után távozott a Napoliba kölcsönbe.

Az Internél Bonny, Henrique, Diouf és Sučić érkeztek, mindannyian pályára is léptek hétfő este. Fontos volt ez a mercato az Internek, ugyanis nagyon magas a csapat átlagéletkora, ezért lassan át kell venniük a fiataloknak az idősebbek helyét. 

Az Udinese mostanában sikertelen a kék-feketék ellen, az elmúlt 6 tétmeccset mind az Inter nyerte, 16-5 a gólarány, 3,5 gól a meccsenkénti átlag 4-szer szerzett gólt mindkét csapat, és 5-ször esett 2,5-nél több gól.

Az Udinesénél Bjol, Szamardzsics, Pérez, Lucca, Thauvin és Payero távoztak, Atta, Miller, Buksa, Kjerrumgaard, Goglichidze, Piotrowski, Nunziante és Bertola az új érkezők. 

Az Udinese tavaly 12. lett, várható gólkülönbségben csupán 14, míg az Inter utóbbiban a legjobb volt, de a Napoli szerencsés helyzetkihasználásai miatt az Inter elbukta bajnokságot.

Sokaknál az Inter egyértelmű favorit idén Inzaghi távozása ellenére is, mi óvatosabbak vagyunk ezért, de szerintünk újabb sima győzelem várhat a milánói csapatra vasárnap este.

Mivel a korábbi összecsapásaikon is gólok jellemezték a mérkőzéseket, szerintünk ebben nem lesz változás.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Internazionale-Udinese
Internazionale nyer és 2,5 gól felett | 1.95 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pessotto 2025-08-31 22:24:47
Idén ne fogadjatok az Interre nem lesz nagy durranás. Egy darabig csak lefelé! ;)

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com