Vasárnap este ismét olasz rangadóra kerül sor, a Juventus a Milant fogadja. Max Allegri visszatér korábbi csapata pályájára.

A Juventus és a Milan is jól kezdte a szezont, ezért nagyon érdekes lesz a vasárnapi rangadó a két csapat között. Külön pikantériát jelent, hogy Allegri immár második ízben a Milan edzője, két időszaka között pedig a Juventus trénere volt, szintén két ízben.
Legutóbb 2024-ben távozott onnan, Thiago Motta, majd Igor Tudor került a vezetőedzői székbe. A Milannál kaotikus szezonokon vannak túl, azonban most úgy tűnik, stabilitást találtak Allegrivel, azonban több időre lesz szükség ennek a pontos meghatározásához.
A Milan jelenleg vezeti a tabellát, míg a Juventus 1 pontos hátrányban van a 4. helyen. 3 ponton belül van az 1-7. csapat, nagyon izgalmas lehet az idei olasz bajnokság.
Fejlett mutatókat tekintve Inter, Napoli, Milan a sorrend, a Juventus csak hatodik várható gólkülönbségben, míg várható veszélykülönbségben a Milan harmadik, a Juventus ötödik.
A Milané a legjobb védelem engedett várható gólok alapján, ez Allegri eddigi sikereinek alapja ezzel a Milannal, Pulisic pedig vezeti a góllövőlistát, kanadai pontokban holtversenyben Pazzal vezeti a ligát. A Juventusnál erős túltejesítések vannak várható mutatókban. Több gólgazdag meccset is játszották már a „zebrák”, a hétközben 2-2-t értek el a Villarreal otthonában, míg a Milan pihent, hiszen nem vesznek részt UEFA-soroztban idén.
Ez nagy előnyt jelenthet a Milannak, amely két éve nyerni tudott az Allianz Stadionban (1-0). Az utóbbi 6 bajnokin 2 Milan-siker, 2 Juventus-győzelem és 2 döntetlen született. Ezeken a meccseken pont 6 gól, tehát meccsenként 1 gól esett, nem szokott sok gól születni ezeken a derbiken, egyszer sem szerzett gólt mindkét csapat.
Hiányzók között Bremer, Milik, Miretti, Thuram és Cabal van ott a Juvénál, míg Estupiñán, Jashari és Tomori a Milannál. Véleményünk szerint a Milan védekezése ismét hatékony lesz, a Juventus számára nagyon megerőltető lesz ez a meccs a hétközi spanyolországi túra után. A Milan elkerüli a vereséget tippünk szerint.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Juventus - Milan
Nem