2020.07. 29.

Serie A.: Megkönnyebbülhettek a Bikák

Serie A.: Megkönnyebbülhettek a Bikák

A Torino továbbra is a Serie A tagja lesz, ma a lendületben lévő Farkasokat fogadja a bordó-fehér együttes.

Labdarúgás, Olasz A, 2020.07.29. 21:45, Torino - Roma

  • Amennyire nagy reményekkel vágott neki a szezonnak a Torino, anyira kínkeserves lett a folytatás. Az edzőváltás sem hozott új színt a gárda életébe, és a szünet után sem tudott igazán felpörögni a társult. Végül csak összejött 39 pont, ami elég a bennmaradáshoz, de azért ennél jóval több volt a gárdában. Otthon is szeszélyesen mentek a bordók (7-4-7), de összességében egy szenvedéses évet tudnak maguk mögött Belottiék.
  • Nem úgy a Roma, amely jelenleg jó formában futballozik, 64 pontjával az 5., veretlenségét régóta őrzi. Idegenben is jól mennek a fővárosiak, 9-3-5-ös mérlegükhöz 35-21-es gólkülönbség társul. Perezék jól bírják a sorozatterhelést, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Sevilla ellen még vár a gárdára egy EL-fellépés. Fonseca ma is belenyúl majd a hétvégi kezdőbe, de mély a merítési lehetősége a trénernek.
  • Azt gondoljuk, hogy ma a Roma bosszúlt áll a januári 0-2-ért, és nyerni tud. Emellett a találatokra is érdemes rámenni, mert a Farkasokban van potenciál!
tipp
Torino - Roma
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.54 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Torino - Roma

2020. 07. 29. 21:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com