2020.07. 28.

Serie A.: Motivált lesz a fáradó Atalanta

Serie A.: Motivált lesz a fáradó Atalanta

A Parma mindenféle tét nélkül futballozhat, a bergamóiak azért megcsípnék az ezüstöt.

Labdarúgás, Olasz A, 2020.07.28. 19:30, Parma - Atalanta

  • A Parma 46 pontjával a 9. helyen áll, egy kisebb hullámvölgyből remekül kijött, hiszen előbb a Napolit, majd idegenben a Bresciát verte. D'Aversa mester rendesen forgatja csapatát, ami érthető is, hiszen a szezon végére egyre több a sérült minden alakulatnál. hazai pályán 7-2-9-es mérleget produkált. Az odavágón méretes zakóba szaladt bele a társaság Bergamóban, 5-0 lett a végeredmény.
  • Gasperini együttese a 3. jelenleg, 75 pontos, idegenben pedig meggyőző, 10-7-1-es sort hozott össze. A fáradtság érződik Gomezék játékán is, ám az eredmények jönnek, legutóbb a Milannal remiztek vendégségben. Szoros lesz a befutó, ugyanis az Inter és a Lazio is szépen hozza a meccseit. Zapatáékban érzünk még lendületet, történelmi sker lenne felállni a tabellára. 
  • Az Atalanta lesz motiváltabb, és ennek megfelelően a vendégek sikerét várjuk. Azonban találatokkal is érdemes számolni, kombinélva pedig egész szép szorzó jön ki.
tipp
Parma - Atalanta
1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 1.70 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Parma - Atalanta

2020. 07. 28. 19:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com