2021.01. 10.

Serie A.: Rangadó a javából!

Serie A.: Rangadó a javából!

A harmadik fogadja a második helyezettet ma délben az Olimpiai Stadionban. Lássuk, mit is várhatunk az összecsapástól!

Roma - Internazionale, 2021.01.10. 12:30, Labdarúgás, Olasz A

  • Remek sorozatot tud maga mögött a fővárosi alakulat: a Farkasok december eleje óta csak egy bajnokit veszítettek el, a legutóbbi hármat pedig behzták. A hétközi játéknapon az újonc Crotone otthonába utaztak, és a három pont sorsáról gyorsan döntöttek - a végeredmény 1-3 lett. Dzekoók jelenleg a 3. helyen állnak, 33 egység szereőel a nevük mellett, és az Olimicóban egyenesen parádés a statisztikájuk: 6-2-0, ehhez 19-7-es gólkülönbség társul. A keretben ma lesznek hiányzók, Zaniolo, Pastore, Santon, Fazio, Mirante és Pedro egyaránt sérült.
  • Az Inter is parádézott - egészen szerdáig, amikor is Genoában 2-1-re kikapott a tengerészektől. Hektikus meccs volt, Sanchez a találkozó elején büntetőt hibázott, ezt pedig megbüntette a Samp. A milánóiak ugyan szépíteni tudtak (2-1), de ezúttal hiányzott a kreativitás a Conte-legénységből. A társulat 36 ponttal a 2., egy egységgel marad el a városi rivális mögött. Vendégségben sokáig őrizte veretlenségét, statisztikája 5-2-1 (18-8). Jó hír, hogy Lukaku visszatérhet, Pinamonti, Vecino és D'Ambrosio viszont továbbra sem bevethető.
  • Két, alapvetően támadó csapat találkozik ma délben egymással. Az iksz egyik alakulanak sem lenne elegendő, így várhatóan lüktető kilencen percet láthatunk majd. Remek csatárok várnak bevetésre, így a gólváltás simán összejöhet!
tipp
Roma - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.46 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Roma - Internazionale

2021. 01. 10. 12:30 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

A bajnoki címről gyakorlatilag lecsúszó AC Milan számára immár a második hely bebiztosítása a cél, így ma az érkező Torinót illene simán megverni!
A bajnoki címről gyakorlatilag lecsúszó AC Milan számára immár a második hely bebiztosítása a cél, így ma az érkező Torinót illene simán megverni!
A Napoli már aligha védheti meg címét, de a sorozatban aratott negyedik győzelem mindenképpen segítene a Bajnokok Ligája-részvétele bebiztosításában. A Serie A regnáló bajnoka péntek este, 18.30-kor ahhoz a Cagliarihoz látogat, amely közel két hónapja mélyponton van, az utolsó hat meccsén mindössze két pontot szerzett.