2021.02. 06.

Zebráknál a Farkasok

Zebráknál a Farkasok

Rangadót rendeznek a Serie A 21. fordulójában: a bajnokhoz látogatnak a fővárosiak.

Juventus - Roma, 2021.02.06. 18:00, Labdarúgás, Olasz A

  • A Juventus egyre jobb formában focizik, az Intertől elszenvedett vereség óta sorra nyeri a mérkőzéseit. Elhódította a Szuperkupát, előnyt szerzett a kupa elődöntőjében idegenben, és behúzott két bajnokit is. Jelenleg a 4. helyen állnal Ronaldóék, 39 pontosak, de egy meccsel kevesebbet játszottak a riválisoknál. Otthon a 6-2-1-es statisztikájuk nem néz ki rosszul, csak a Fiorntina nyert nála. A keretben Bentancour eltiltott, Dybala sérült. 
  • Fonseca mester együttese a 3. pozícióból várja a folytatást, a fővárosiak 40 egységet gyűjtöttek eddig. A bordó-sárgák a közelmúltban azért szaladtak bele pofonokba, előbb a városi derbin szenvedett vereséget, majd búcszott a kupától otthon a Speziával szemben. Azóta a bajnokságban nyertek kétszer az Olimpicóban, a Spezia ellen szenvedősen, a Verona ellen simán. Dzekoval való békülés nem történt meg, me sem lesz ott a kezdőben, mint ahogy a sérült Zaniolo-Smalling páros, valamint az eltiltott Pellegrini sem.
  • A fővárosban szeptemberben 2-2-re végeztek a csapatok, és ma is a találatokban látunk értéket. Gólváltással és még egy találattal kalkulálunk!
tipp
Juventus - Roma
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.88 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Juventus - Roma

2021. 02. 06. 18:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
atti77 2021-02-06 12:00:32
A Formában lévő hazai szerintem biztosabb 1.7-ért...

további tippjeink a Foci világából

A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A házigazda nincs éppen kirobbanó formában, ráadásul három frontot harcol. Ma a Milan ellen kellene javítania Vincenzo Italiano seregében a bajnokságban. Hoztunk egy tippet 1.78-ért!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi kiesési rangadót rendeznek Torinóban, ahol az idén gyenge formát mutató Torino és Lecce egymás ellen próbálja megállítani a zuhanást, miközben mindkét oldalon egyre nagyobb a feszültség.